Rózsaszín fények éjszakája a Balaton-felvidéken

Száz nappal a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny magyarországi „nagy rajtja” (Grande Partenza)  előtt rózsaszín díszkivilágítást kap az útvonal számos városa a rajt- és célvárosok mellett. Itthon Budapest és 17 város egy-egy emblematikus épülete pompázik majd rózsaszínben. Régiónkban Veszprémben, Balatonfüreden, Balatonalmádiban, Hévízen, Keszthelyen, Nagykanizsán várják programokkal az érdeklődőket január 30-án – számol be az esemény közösségi oldala.

Az épületek megvilágítása, 100 nappal a Giro d’Italia rajtja előtt, tradíció. Ilyenkor az útvonal városai közül számos helyszínen egy-egy város, település jelentős épületét világítják meg rózsaszínűre.

A világ egyik legjelentősebb kerékpáros körversenye, a Giro dʼItalia első három szakaszát Magyarországon teszik meg a versenyzők, ebből a harmadik táv halad át a Balaton-felvidéken. A harmadik, 197 kilométeres szakasz május 11-én Székesfehérváron kezdődik, Veszprém érintésével befut Balatonfüredre, aztán a Tihanyi-félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig.

Az érintett városok programjai az alábbi linkek alatt találhatók meg: