Rózsaszín fénybe burkolózott Veszprém megye több települése a Giro d’Italia tiszteletére (veol.hu)

Száz nap múlva rajtol a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny Budapestről.

Fotó: veol.hu / Balogh Ákos

Ez alkalomból csütörtök este rózsaszín díszkivilágítást kaptak a versenyen érintett városok emblematikus épületei, így a fotón látható almádi templom is.

 

A kivilágított fűzfői csillagvizsgálót néhány napja már megmutatta a veol.hu, csütörtök este más településeken is rózsaszín fénnyel festettek meg épületeket.

Szigligeten a Csonka tornyot világították meg rózsaszín fénnyel, Tapolcán az egyik Y-házat, Balatonfüreden a Vaszary Galéria, Veszprémben az Óváros teret festették meg.

Fotó: veol.hu / Penovác Károly

A Giro hivatalos színe a rózsaszín, amit első támogatója, a Gazetta dello Sport újság rózsaszín lapjai miatt kapott. A májusi verseny helyszíneire több tízezer drukkert várnak majd, akik órákat töltenek várakozással, hogy lássák száguldó kedvenceiket.

A magyar települések is készülnek, hogy bekerüljenek a közvetítésekbe, hiszen a verseny hazai szakaszait végig élőben közvetítik, amit világszerte több 10 millióan látnak majd. A május 9-i rajt után május 11-én érkeznek a versenyzők a Balatonhoz.

Székesfehérvárról 176-an tekernek Zalakarosig, Fűzfőn, Almádin, Füreden, Tihanyon, Veszprémen és Tapolcán is áthalad majd a mezőny.