Romkoncertek a Balaton-felvidéken (Magyar Nemzet)

A tavaly indult sorozat egyedi és romantikus környezetbe helyezett irodalmi ihletésű koncertekkel mutatja be Veszprém és a Balaton-felvidék egyedülállóan gazdag középkori örökségét. Az első idei esemény igazi különlegesség lesz, hiszen a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa (EKF) program szervezői a ¡Nosnach és Sirokai Mátyás mellett az észak-balatoni fülemüléket is a színpadra várják május 13-án, Nagyvázsonyban a Szent Mihály pálos kolostorromnál.

 

Idén öt utánozhatatlan hangulatú eseményen vehetnek részt az irodalom és a zene rajongói – írja a Magyar Nemzet.

A természetközeli helyszínekre szervezett eseményekben közös, hogy mindet Balaton-felvidéki vagy veszprémi romok tövébe szervezik, kis közönség előtt és az előadók minimális hang- és fénytechnika igénybevételével játszanak.

A ¡Nosnach Móser Ádám (harmonika, accordina) és Kertész Endre (cselló) francia-balkáni-klezmer-tangó formációja. Zenéjükben keverednek a francia, a zsidó, az argentin, a balkáni és a cirkuszi hangulatok, a kísérleti, kortárs komolyzenei és jazzelemekkel. A koncert ezúttal eltér a megszokottól, hiszen Sirokai Mátyással együtt lépnek fel. Sirokai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ütőhangszer szakán diplomázott, de irodalmi blogokat is szerkeszt, valamint négy kötet szerzője, amelyek közül a Lomboldal 2020-ban jelent meg a Jelenkor kiadó gondozásában.

Tisztán emlékszem amikor először rácsodálkoztam a fülemüle hajnali énekére. Később, amikor megtudtam, hogy közel 100 évvel ezelőtt volt egy angol csellóművész, Beatrice Harrison, aki együtt muzsikált ezekkel a madarakkal, elhatároztam, hogy ilyet én is szeretnék szervezni. Hiszem, hogy a természettel, az éjszakai erdő lényeivel ilyen meghitt találkozás életet formáló élménnyé válhat és az ilyenekre nagy szükségünk van manapság.

– mondta Heim-Tóth Miklós a májusi Romkoncert szervezője.

A Romkoncertek kapcsán cél a minimális környezetterhelés, de a programsorozat kiemelten fontos eleme a természet és a történelem értékeinek felfedezése és védelme is, ezért az előadások ZERO WASTE, vagyis hulladékmentes eseményként valósulnak meg.

Az esemény ingyenes, de a helyszín véges befogadóképessége miatt csak egyéni, online regisztrációval látogatható.