“Riviéra reggeli” a Balatonnál (balaton.vehir.hu)

A Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület Alsóörs, Csopak, Felsőörs, Lovas és Paloznak polgármestereivel rendhagyó stratégiai megbeszélés-sorozatot kezdett, mely Riviéra-reggeli néven ismétlődik a jövőben rendszeresen. 

A találkozó összehívását a turisztikai piac változásai és az azokra való gyors reagálás indokolta. Szükségessé vált a Balaton Riviéra-térség fejlesztési stratégiájának frissítése, az aktuális és várható változások elébe menő összehangolt fejlesztések tervezése, megvalósítása. – Az egyesület gondolatébresztőül elemezte a jelenlegi helyzetet, felhívta a figyelmet arra, hogy csakis minőségi szállás- és szolgáltatáskínálattal vehetik fel a versenyt a térség települései európai versenytársaikkal, akik ma már csak egy kattintásra vannak tőlük. Remek kezdeményezésnek bizonyultak az Alsóörsön, Csopakon és Paloznakon a szálláshelyek minőségi fejlesztésére kiírt, a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület és az önkormányzatok közös kezelésében lebonyolított, az idegenforgalmi adó visszaforgatásán alapuló pályázatok, melyek az országban másodikként valósultak meg, és szép eredményeket hoztak már az első évben is – hangsúlyozta Zakar Zelinda TDM-menedzser a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesülettől.

Bíznak abban, hogy az állami irányítás is felismeri a balatoni szálláshely-infrastruktúra állami vagy uniós források bevonásával törté- nő fejlesztésének szükségességét. Az egyesület megvizsgálta a versenytársak fejlesztéseit, jól bevált termékeiket és azok megvalósíthatóságát. Kiemelt figyelmet fordítva a nyári főszezonon kívüli, őszi, téli, tavaszi szezonok megteremtését szolgáló ötletekre, beruházásokra. Az utazások száma, a szabadon elkölthető jövedelem és a szabadidő világszerte folyamatosan nő. Az önkormányzatok és az egyesület közös célja, hogy célcsoportokra szabott, egységesen megvalósított, kreatív ötletek által a Balaton Riviérája nyáron a Kelet-Balaton családbarát paradicsoma legyen.

Ősztől tavaszig pedig a testi-lelki egészségmegőrzés és az egészségtudatosság meghatározó piaci trendjeire építve, az aktív turizmusban, a gasztronómiában és a borturizmusban rejlő lehetőségek újracsomagolásával, gyógyvíz nélküli gyógyhelyként komplex élményt kínáljon a turistáknak, és megteremtse a kiegyensúlyozottabb működés feltételeit a térségben.