Rendőrök lepték el a Petőfi sétányt Siófokon (videóval)

Fokozott ellenőrzést tartott a rendőrség szombaton éjszaka, illetve vasárnap hajnalban Siófokon, a Petőfi sétányon. Csaknem 100 rendőr vett részt a razziában, melynek során több száz személyt igazoltattak, szükség esetén bírságoltak, illetve feljelentést tettek.

 

Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét. A rendőrség ebben az időszakban megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel együttműködve dolgozik.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Készenléti Rendőrség és a társszervek segítségével 2020. július 4-én 22 óra és július 5-én 6 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon, hogy megelőzzék, illetve megakadályozzák a jogsértéseket.

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök 646 főt igazoltattak, közülük öt személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja (garázdaság és lopás), illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Hat esetben szabálysértési feljelentést tettek, két bírságot szabtak ki, valamint szintén két ittas járművezetővel szemben intézkedtek – tájékoztatta a hirbalaton.hu-t a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.