Rászorulók karácsonyát teszik szebbé Balatonkenesén (veol.hu)

A napokban állították össze azt a több mint ötven dobozt, melyet december 22-én, karácsony előtt fognak szétosztani a rászoruló családok között a településen a Balatonkenesei Városvédő Egyesület tagjai. A szervezet minden egyes csomagba került liszt, tartós tej, étolaj, 4 féle száraztészta, kristálycukor, szaloncukor, rizs, savanyúkáposzta, alma, narancs, porcukor, többféle konzerv, csokoládék, levesporok, teák és szörp. Ahol több gyermek is él, ott annyival többet kapnak mindenből.

Évről-évre olyan családoknak próbálunk meg segíteni, akik nehéz körülmények között élnek, legyen szó többgyermekes családról, vagy egyedül élő idősekről – mondta el a veol.hu-nak Szabó Tamás. Az Egyesület elnöke kifejtette:  az idei évben 57 családot ajándékoznak meg karácsonyra, tehát összesen 139 ember ünnepét könnyíthetiük meg. December 22-én, vasárnap szállítják ki a csomagokat, amikbe aznap még friss kenyér, töltöttkáposzta és füstölt áru is kerül. Idén több felajánlás érkezett, mint tavaly, így kicsivel gazdagabb karácsonnyal tudunk kedveskedni ezeknek az embereknek – tette hozzá Szabó Tamás.

A Balatonkenesei Városvédő Egyesület célkitűzése, hogy a rászoruló családokkal is foglalkozzon. Noha van Balatonkenesén szociális szolgáltató, akik példaértékű munkát végeznek, azonban vannak olyanok, akik szégyellik a helyzetüket, vagy mentálisan nincsenek olyan helyzetben, hogy igénybe vegyék a támogatásukat. A mi célunk, hogy ezeket a családokat felkutassuk, és segítsük őket – mondta el Kocsis Jenő, a Balatonkenesei Városvédő Egyesület tagja.

Koczor Huba, a Balatonkenesei Városvédő Egyesület elnökségi tagja hozzátette, kevés olyan település van, ahol ennyi aktív ember össze tud fogni egy nemes célért, de Kenesén minden évben megmozdulnak az emberek, hogy szebbé tehessék a rászorulók karácsonyát.