Raktárnyi adományt gyűjtöttek a veszprémi vállalkozások – a Balatoni KÖR is csatlakozott (vehir.hu)

Egy közepes ruhabolt raktárának megfelelő mennyiségű adományt sikerült összegyűjteni abban a jótékonysági akcióban, amelyhez több helyi vállalkozás, civil és sportegyesület is csatlakozott. A rászoruló családok mellett az egyik állatmenhely is kapott segítséget, két hétre elegendő állateledelt adtak át hétvégén a szervezetnek.

A vírushelyzet miatt jelenleg zárva tartó CLUB UNION biztosította a helyszínt ahhoz a gyűjtéshez, amelyben 11 veszprémi vállalkozás és szervezet is részt vett. A közel három hétig tartó akció ilyen mértékű sikere még a szervezőket is meglepte, hiszen összesen 30 zsák ruha, gyermekjáték, valamint 1 tonna állateledel gyűlt össze, amit a szórakozóhely táncterén csomagoltak össze, majd eljuttatták a rászorulóknak a hétvége folyamán – tudósított a vehir.hu.

A Vackoló Állatmenhelyen a kutyák naponta átlagosan 60 kg állateledelt fogyasztanak el, ez a mennyiség tehát több, mint két hétig elegendő lesz számukra.

Egy közepes ruhabolt raktárának megfelelő mennyiségű adományt sikerült összegyűjteni abban a jótékonysági akcióban, amelyhez több helyi vállalkozás, civil és sportegyesület is csatlakozott. A rászoruló családok mellett az egyik állatmenhely is kapott segítséget, két hétre elegendő állateledelt adtak át hétvégén a szervezetnek.

A vírushelyzet miatt jelenleg zárva tartó CLUB UNION biztosította a helyszínt ahhoz a gyűjtéshez, amelyben 11 veszprémi vállalkozás és szervezet is részt vett. A közel három hétig tartó akció ilyen mértékű sikere még a szervezőket is meglepte, hiszen összesen 30 zsák ruha, gyermekjáték, valamint 1 tonna állateledel gyűlt össze, amit a szórakozóhely táncterén csomagoltak össze, majd eljuttatták a rászorulóknak a hétvége folyamán.

A Vackoló Állatmenhelyen a kutyák naponta átlagosan 60 kg állateledelt fogyasztanak el, ez a mennyiség tehát több, mint két hétig elegendő lesz számukra.

A menhely mellett rászoruló családoknak is segítettek a jótékonyság keretében, olyan családokhoz juttatták el a felajánlott ruhákat és gyermekjátékokat, akiknek szűkösebb anyagi lehetőségeik miatt nincs lehetőségük felfrissíteni ruhatárukat.

Annak érdekében, hogy valóban a megfelelő helyre kerüljenek a felajánlások, a már említett alapítványon kívül a családsegítő szolgálat is közreműködött az elosztásnál.

Összesen 100 környékbeli családot sikerült így támogatni, ezzel pedig az egyik legnagyobb karitatív akcióvá nőtte ki magát a helyi cégek és szervezetek összefogása.

Ráadásul a gyűjtés ideje alatt további helyi szervezet is csatlakozott az akcióhoz. A Balatoni Kör – amelynek több neves környékbeli étterem is a tagja – egy hét után kereste meg a szervezőket azzal, hogy szívesen csatlakoznának ők is a megmozduláshoz és 300 adag babgulyás, valamint ugyanekkora mennyiségű mákos guba elkészítésével járulnak hozzá ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű családok asztalára is igazi ínyenc fogások kerüljenek az idei karácsonykor.