Pünkösdi eljegyzésre várja Badacsonytomaj a szerelmeseket

A korábbi évek szokásaihoz híven Pünkösd vasárnap ismét a badacsonyi Rózsakőhöz várják a szerelmes párokat, hogy itt jegyezzék el egymást, majd vendégeikkel koccintsanak az erre az alkalomra készített Eljegyzések borával – tájékoztatták a szervezők közleményben a hirbalaton.hu-t.Pünkösd az újjászületés ígérete, a megújuló élet időszaka. A „Pünkösdi Eljegyzés” pedig nemcsak romantikus ünnep, hanem borkóstolóval egybekötött családi program is, ahol hagyományok, népszokások kelnek új életre.

Badacsonytomajon a Pünkösdhöz már évek óta hozzátartozik az eljegyzés a Rózsakőnél, mely a Kisfaludy-ház felett található lapos, vulkanikus eredetű bazaltdarab, híres reformkori költőnk, Kisfaludy Sándor feleségéről és múzsájáról, Szegedy Rózáról kapta a nevét. A Balaton nevezetes szerelmespárja a hagyomány szerint gyakran üldögélt ezen a kövön. A legendás szerelem élteti a mítoszt, miszerint a helybéliek különleges varázserőt tulajdonítanak ennek a kődarabnak: „Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni.”

Ezúttal a rendezvény a megújuló arculatú Badacsonytomaj idei eseménysorozatának egyik állomása is, amely nemcsak romantikus szerelemünnep, hanem vidám, önfeledt családi program is egyben. Finom borok kóstolásával a hagyományok újraébrednek, a népszokások új életre kelnek. A jó hangulatról a Tördemic Néptáncegyüttes gondoskodik, akik tánccal, lakodalmi játékokkal, vidám rigmusokkal szórakoztatják a szerelmes párokat és vendégeiket.

A Pünkösdi Eljegyzést tizedik éve rendezik meg, és a jubileum kapcsán a szervezők egy különleges meglepetéssel készülnek: minden tizedik jelentkező pár egy kétéjszakás élményhétvégét tölthet el Badacsonyban.

A Pünkösdi Eljegyzés programja:

Időpont: 2017. június 4.

10:45 Gyülekező a badacsonytomaji Szent Imre Bazalttemplom előtt. (8258 Badacsonytomaj, Hősök tere 2.)

11:00 Ünnepélyes köszöntő, a párok és az eljegyzési bor megáldása.

11:15 Pünkösdköszöntő menet indulása; a kijelölt megállóknál borral, finomságokkal kínálják a párokat és vendégeiket. (Megállók: Borbarátok Étterem, Bacchus Apartman & Borbarlang Vinotéka, Dísztér, Kisfaludy-ház Étterem, Rózsakő, Szegedy Róza-ház Irodalmi és Bormúzeum)

13:00 Romantikus eljegyzés a szerelmesek kövénél, a Rózsakőnél, ahol a jegyespárok kapnak egy kézműves eljegyzési gyűrűt, hogy örökre emlékeztesse őket a Badacsonyban tett fogadalmukra.

14:00 Koccintás a jegyespárokkal a Szegedy Róza-háznál az eljegyzések borával, ahol a párok kívánságlufikat engednek el.

14:30 Közös tánc a Tördemic Néptáncegyüttessel.

A részvétel ingyenes, a párok az eseményre a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen jelentkezhetnek fényképes bemutatkozó levéllel 2017. május 31-ig.