Pünkösdi eljegyzés a badacsonyi Rózsakőnél

Idén is megrendezik a jegyespárok ünnepét a badacsonyi Rózsakőnél. A szerelmesek kövének is nevezett sziklánál jegyzik el egymást a pünkösdi ceremónián részt vevő párok május  20-án, vasárnap.

A Badacsony valaha működő vulkán volt, és egyszer csak legurult róla egy szikladarab, ami jelentős hatással lehetett a szerelemi életre. A legenda szerint ugyanis, ha egy szerelmes pár ücsörög egy kicsit a Rózsakövön háttal a Balatonnak, egy éven belül összeházasodnak és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Ez a legenda él tovább a pünkösdvasárnapi eljegyzésekben is. Ilyenkor a párok és vendégeik a badacsonytomaji Bazalttemplomtól felsétálnak a Badacsony-hegyre, a Rózsakőhöz, ahol ünnepélyes keretek között megtörténik a ceremónia. (Ha valaki idén szeretne megházasodni, és meg is van hozzá a megfelelő partner, megéri jelentkeznie a pünkösdi eljegyzésre, hiszen a legenda örök boldogságot ígér!) Már jóval a kézfogó előtt kiválasztják az Eljegyzési Bort, amit majd a Szegedy Róza Háznál csapra is vernek. Ráadásul a legszerencsésebb pár egy hosszú hétvégényi próba nászutat is nyer a Vulkánok Völgyében, Badacsonyban.

Az Eljegyzés programja 
11:00 Jegyespárok ünnepélyes köszöntése a Bazalttemplomnál Badacsonytomajon.
Pünkösdi menet indulása Dottó vonattal, útközben Pünkösd köszöntése énekkel, tánccal.
A kijelölt megállóknál borral, finomságokkal kínálják a párokat és vendégeiket.
A rendezvény alatt lakodalmi játékokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők!
A jó hangulatról, vidámságról, énekről és táncról a Badacsonytördemic Táncegyüttes gondoskodik.
Az állomások:
Borbarátok Étterem, Bacchus Apartman & Borbarlang Vinotéka, Dísztér, Badacsony Móló, Kisfaludy-ház Étterem, Rózsakő, Szegedy Róza-ház Irodalmi és Bormúzeum
13:00 Romantikus eljegyzés a szerelmesek kövénél, a Rózsakőnél, ahol a jegyespárok kapnak egy kézműves eljegyzési gyűrűt, hogy örökre emlékeztesse őket a Badacsonyban tett fogadalmukra.
14.00 Koccintás a jegyespárokkal a Szegedy Róza-háznál az eljegyzések borával, ahol a párok kívánság lufikat engednek el, majd sorsolásra kerül a badacsonyi hosszú hétvége.
14.30 Közös tánc a Tördemic Néptáncegyüttessel

Az eljegyzésen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A szervezők rövid fényképes bemutatkozást kérnek pároktól, a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címre.