Puhult a Balaton védelmét szolgáló jogszabály?

Miközben a jogalkotók szándéka, és nyilatkozatai szerint a régi Balaton-törvényt váltó 2018-as területrendezési törvény jobban védi a Balatont és a közérdeket, pár fontos dolog kimaradt belőle, illetve megváltozott. Például így kerülhetnek magántulajdonba köztulajdonban lévő tóparti zöldterületek. A hiányosságokat lehet, és fontos lenne pótolni a törvényhez kapcsolódó, még egyeztetés alatt álló új vízparti tervekben – állítja a hirbalaton.hu jogi szakértője.

 

Ha a Balaton-régióra vonatkozó régi és új törvényt összevetjük, az egyik legfontosabbnak tűnő különbség ez: míg a korábbi Balaton-törvény (2000. évi CXII. törvény.) kimondta, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú zöldterületeket „kizárólag a települési önkormányzat vagy a magyar állam szerezheti meg közfeladat ellátása céljából”, az új területrendezési törvényből (2018. évi CXXIX. törvény) ez hiányzik.

Bizonyára ennek köszönhető, hogy az állami többségi, és önkormányzati kisebbségi tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) elárverezhette és magántulajdonba adhatta több parti ingatlanját. Sürgős lenne a kérdés rendezése, hiszen az új törvény életbelépése óta magántulajdonba adhatóvá váltak a balatoni önkormányzatok zöldterületei, illetve olyan más állami cégek balatoni zöldterületei is, mint a MÁV, a vízügy, vagy az érintett viziközműszolgáltató.

 

A parti sétányok ügye

Az előző Balaton-törvény már 21 éve megfogalmazta azt a célt, hogy a tóparti települések Balaton-partjának legalább 30 százalékán alakítsanak ki mindenki számára hozzáférhető partisétányt. Ez eddig a 44 tóparti település töredékének sikerült, hiszen nemigen kaptak a szükséges kisajátításhoz, területvásárláshoz, vagy kiépítéshez elegendő forrást.

Az új törvény úgy rendezi ezt a kérdést, hogy az állam akkor kötelezhető a kisajátítási kártalanítás megfizetésére, ha a zöldterületet, partisétányt az új vízparti terv ábrázolja és ezt követően a települési szabályozási tervbe is bekerül. Az állam kötelezettségvállalása a régi rendeletekben kijelölt partisétányokra, zöldterületekre nem vonatkozik, az új vízparti terv pedig sokat késik.

 

Sétány helyett bérbe adás

A helyzetet rontja, hogy az önkormányzatok a zöldterületeiket, illetve az azon lévő építményeket bérbe adhatják, és meg is teszik sommás bevételek érdekében. Így magánemberek, civil szerveztek használhatnak zöldterületeket, partszakaszokat, elzárva mások elől. A korábbi Balaton-törvény legalább 10 évenként felülvizsgálatra kötelezte a kiemelt üdülőkörzet önkormányzatait az ilyen bérleti szerződéseknél, az új törvény már ezt sem teszi.

 

Mi van az új vízparti tervekkel?

A régi Balaton-törvény estében miniszteri rendeltekben (TNM, illetve vízpart-rehabilitációs tervek) dolgozták ki a Balaton vízparti részére vonatkozó részletes szabályokat. Az új törvényhez is készültek ilyenek, de még zajlik az egyeztetésük, hatályossá válásukig a régi marad érvényben. Az elfogadásra váró új vízparti tervek jelenlegi változatában is szem előtt tartják, hogy a települések vízpartjának minimum 30 százalékán sétány épüljön, ami bárki számára megközelíthető. Ezt kötelező lesz most is kijelölni. Kivételt jelent, „ha a kijelölés természetvédelmi érdeket sért, vagy állami feladatellátást akadályoz”. Ez a korábbi Balaton-törvényben nem volt felmentés. Ugyanakkor az új törvény a belterülethez számítja a legfeljebb 50 méter parti külterületet is, ami előnyös a közérdekre nézve.

 

Több helyen változnak a korábbi partisétány-tervek

Több esetben a korábbi tervektől eltérő helyeken, esetenként fizetős strandokon jelöli ki az új terv a kívánatos sétányok nyomvonalát. Ennek talán az a célja, hogy ne kelljen magánterületeket kisajátítani, vagy sok pénzért vizes, mocsaras részen beruházni (mivel a vízszintemelés miatt víz alá kerültek part menti területek). A fizetős strandon való partisétány-jelölés felveti a kérdést: kötelezik-e majd az érintett önkormányzatokat, hogy tegyék szabadstranddá a fizetős strandjaikat, vagy legalább azok partjait a kijelölt partisétányok megvalósításáért?

 

A készülő vízparti tervekben kellene rendezni

Fontos lenne az új vízparti tervekben deklarálni, hogy a köztulajdonban lévő zöldterületek köztulajdonban maradjanak, és a parti sétányok minél előbb, és mind a 44 tóparti településen kiépüljenek a partszakaszaik minimum 30 százalékán – javasolta a hirbalaton.hu felkérésére a régi és az új Balaton-törvényt összevető jogász.