Polgárőrök szerzik be az időseknek az élelmiszert és a gyógyszereket (veol.hu)

A települések polgárőrei is segítenek Veszprém megyében ezekben a nehéz hetekben, miközben előfordul, hogy nem rendelkeznek védőfelszereléssel – a veol.hu beszámolója szerint.

– Segítünk az időseknek az élelmiszer és a gyógyszer beszerzésében, hogy otthon tudjanak maradni – mondta Dézsi János, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének elnöke.

Hozzátette, a korábbinál gyakrabban vesznek részt járőrszolgálatban, önállóan és a rendőrökkel együtt. Erre az Országos Polgárőr Szövetség vezetése is kérte őket, de a megyei szövetség már korábban megkezdte ennek a gyakorlatnak az alkalmazását. Az elnök arról is beszélt, hogy idős tagjaik nem vesznek részt a vásárlásokban, mert a koronavírus-járvány miatt ők a különösen veszélyeztetettek közé tartoznak.

A sümegi polgárőregyesület vezetője, Tóth Attila elmondta, hogy folyamatosan egyeztet a város polgármesterével és a rendőrségi őrsparancsnokkal. – Az utcán fokozott a jelenlétünk. Mi is arra kérjük az időseket, hogy ne menjenek ki a lakásukból, ha nem muszáj. Felhívjuk a figyelmüket azon telefonszámokra, amelyeken segítséget kérhetnek – mondta az 56 taggal rendelkező egyesület vezetője. Hozzátette: szükség esetén szinte mindenkit lehet mozgósítani a csoportból, és sokan szó nélkül vállalják a több járőrözést is. A rendőrségtől és a polgármesteri hivataltól pedig maszkot és kesztyűt kapnak.

A Kapolcsi Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület elnöke, Korponai László önként vonult karanténba, mivel elmúlt hetvenéves.

– Telefonon irányítom a 36 tagot, akik között a szomszédos településeken élők is vannak. Minden nap két polgárőr látogatja a 60 évesnél idősebbeket a gondozókkal együtt. Segítünk a bevásárlásban, a gyógyszer kiváltásában. Most a legfontosabb az ő látogatásuk.

A polgárőrgépkocsi hangosbemondóján keresztül is tájékoztatjuk a lakosságot arról, hogy hova fordulhatnak segítségért, valamint felhívjuk a figyelmet a fontos tudnivalókra – mondta lapunknak az egyesület vezetője. Megjegyezte, a polgárőröknek nehézséget okoz, hogy kényelmetlen a védőmaszk és a kesztyű viselése, ráadásul a speciális maszkot nem tudják beszerezni, orvosi maszkjuk van – írja a veol.hu.