Pizzériát fosztottak ki Balatonlellén (sonline.hu)

Hétfőn délelőtt az akkor még ismeretlen tettesek betörtek egy balatonboglári pizzériába, ahonnan fényképezőgépet, mobiltelefonokat és élelmiszert tulajdonítottak el. A rendőrök a bejelentést követően a helyszín közelében elfogtak két férfit és egy fiatalkorú lányt.

A három személyt előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol mindhármukat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy egyikük, B. Kevin február 10-én hajnalban egy újvárfalvai ház udvaráról önkényesen eltulajdonított egy lezáratlan Opel Astrát, amivel Kaposvár külterületéig jutott, de mivel kifogyott a benzin, az autót hátrahagyta. Nem sokkal később Kaposfüredről tulajdonított el egy lezáratlan Fiat tehergépkocsit, amiben szintén benne volt az indítókulcs. A Fiattal Balatonfenyvesig jutott, mert abból is kifogyott az üzemanyag. Ezt követően vonattal ment át Balatonboglára, ahol immáron a társaival tört be a pizzériába.

A fonyódi nyomozók a 19 éves somogysárdi lakost átadták a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársainak, akik B. Kevint jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Kaposvári Járásbíróság 2020. február 14-én rendelt el – írja a sonline.hu.