Piroskereszt-túra Vonyarcvashegyen

11. alkalommal szervezik meg a Piroskereszt-túrát Vonyarcvashegyen. Idén október első vasárnapján vágnak neki a több kilométeres távnak a résztvevők.

A település honlapja szerint a „piroskereszt” állításának pontos időpontját nem ismerik a helyiek, de idősebb emberek elbeszélése alapján bizonyos, hogy a múlt század elején már állt, s fontos földrajzi viszonyítási pontot jelentett a településen való tájékozódásban. Fontosságát jelzi, hogy utcát is elneveztek róla Vonyarcvashegyen.

A szervezők tájékoztatása szerint október 07. (vasárnap) 10.00 órakor indul majd el a csoport a 71-es főút mellett álló piros színű kereszttől.

Az útvonal: Piros Kereszt – Fénykereszt – Kitaibel Pál kilátó – Cser-Völgyi Pihenőhely (piknik)

Ami elengedhetetlen vagy fontos ahhoz, hogy a túra igazán kellemes élmény legyen:

– zárt cipő

– túrához alkalmas ruha

– vékony esőkabát

– enni-, innivaló

– térkép, fényképezőgép

Ha az idő engedi, a gyönyörű panoráma mellett szalonnasütés teszi még hangulatosabbá a programot.

Programinformáció: Horváth Tamás +36/30/380-6690