Keszthelyi piac: nem változtak a vásárlási szokások (tvkeszthely.hu)

A piacokon a maszkhasználat kötelező ugyan, de az idősek számára tegnaptól bevezetett “idősáv” biztosításának kötelezettsége nem terjed ki erre a szegmensre. Az egyre hidegebb időjárás miatt a vásárlók száma csökkenőben van, a pandémia viszont nincs hatással a keresletre – számol be a Keszthelyi TV.

 

Már a bejáratnál tábla figyelmeztet arra, hogy a keszthelyi piac területén – a polgármester rendelete szerint – kötelező a maszk viselése. A vásárlók is egyetértenek a szabállyal. „Ez elfogadható. Sőt, itt is elég sokan vagyunk, ahogy körülnézek, úgyhogy természetes, hogy itt is kell viselni” – mondja Nagy Imréné, aki a férjével érkezett vásárolni. A pandémia ellen nem csak a maszkkal védekeznek, hanem igyekeznek immunrendszerüket is erősíteni. Így folytatta:

 „Erre odafigyelünk és én általában zöldséget, gyümölcsöt – meg főleg a kis termelőtől szoktunk vásárolni, a helyi termékeket. Erre figyelünk inkább. Meg hát többek között arra is, hogy egészségesen táplálkozzunk.”

A piacon árusítók szerint a forgalom megfelel az ilyenkor szokásosnak. A járvány miatt csak óvatosabbak az emberek, de nem pártoltak el ettől a vásárlási formától. Ángyán József Attila vállalkozó azt mondja: a maszkviselést komolyan veszik a látogatók, és a kihelyezett árut sem tapogatják. A téli forgalom a nyárihoz képest nyilván alacsonyabb.

„Nem észrevehető a csökkenés. Meg lehet belőle élni így is. Nyilván ilyenkor a vírusmegelőző termékek nagyobb népszerűséget kapnak, mint a gyömbér, vagy a fekete gyümölcsök, például szőlő vagy feketeáfonya. Ilyenkor ez egy kicsit jobban emelkedik. A tavalyi évhez és az eddigi éves átlaghoz képest semmilyen különbség nincs” – tette hozzá a kereskedő.

A keszthelyi piacon szinte minden gyümölcs és zöldségféle megtalálható. November végére ugyan kissé alacsonyabb a látogatottság, de nagyon sokan szívesen visszajárnak ide. Nagy Györgyné is törzsvásárló, aki a kisebb árucikkeket mindenképpen itt veszi meg. Így vélekedik: „A koronavírus nyilván befolyásolja az ember életét, nagyon is. Gyerekeimmel együtt élek. Hogyha valami nehezebb dolgot kell, például ásványvizet venni, akkor azt ők elhozzák nekem, de különben jövök minden szerdán, minden szombaton, az biztos.”

Az egészséges élethez szinte nélkülözhetetlen a jó minőségű méz. Az árusok viszont azt mondják: a koronavírus miatt nem nőtt meg a kereslet a termékek iránt. Érdekesség, hogy bár a piacokra nem vonatkozik az aktív korúakat korlátozó idősáv, mégis megfigyelhető a hatása. Pápainé Bakonyi Éva őstermelő így látja:

„Eddig elég jól fogyott, mióta rosszabb idő lett, de hát most nem tudom, hogy most mi lesz, mivel ez az időkorlát van és befolyásolja. Mivel a fiatalok, akik nem tudnak jönni a boltba, ide sem nagyon fognak jönni. Tegnap is kint voltunk, gyakorlatilag 9-től 11-ig, és nem is láttunk embert. Nagyon befolyásolja nekünk ez, és félek, hogy kevesen lesznek.”

A keszthelyi piac – amennyiben egy esetleges jogszabály másképp nem rendeli – a korábban megszokottak szerint a télen is nyitva fog tartani. December elejétől várható a karácsonyi időszak slágertemékének, a fenyőfának a megjelenése a kínálatban – írja a tvkeszthely.hu.