Péntekig tart a nemzetközi hadgyakorlat a Bakonyban (mti)

A nemzetek közötti katonai együttműködést tökéletesíti, s az október közepén esedékes NATO-minősítésre való felkészülést is szolgálja a Bakonyban október 5-ig zajló Brave Warrior 2018 gyakorlat – jelentette ki a harcászati gyakorlat keddi sajtónapján az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

Ruszin Romulusz dandártábornok elmondta, hogy a magyarok mellett amerikai, brit, horvát és szlovák egységek vesznek részt a szeptember 22. és október 5. között a Bakonyban zajló gyakorlaton mintegy 1300 katonával és 300 haditechnikai eszközzel.

A gyakorlat célja a magyar katonák képességeinek fejlesztése mellett gyakorlás nemzetközi környezetben. Támadó feladatok mellett üldözést és az ellenállás felszámolását is bemutatták a katonák.

A dandártábornok szavai szerint nagyon jól felkészített egységek érkeztek, és a katonák sokat tanultak egymástól. Hozzátette: jó felkészülési lehetőséget biztosít a gyakorlat az október közepén esedékes NATO-minősítésre is, melyen a Magyar Honvédség Zászlóalj Harccsoport (MH ZHCS) is részt vesz. Megjegyezte: optimista a NATO által 1700 kritérium alapján odaítélhető harckész minősítést illetően, amit korábban minden alkalommal megkapott a honvédség.

A Brave Warrior 2018 hadgyakorlattal párhuzamosan zajlik a Bátor Harcos 2018 komplex harcászati gyakorlat kizárólag magyar részvétellel október 22-ig a bakonyi lőtéren. A 2010 óta évenként megrendezett gyakorlat a regionális és szövetséges katonai erők együttműködését demonstrálja.