Példát vehetnénk a méhek életéről Felsőörs alpolgármestere szerint (veol.hu)

A méhek olyan fantasztikus társadalmat alkotnak, mely utánozhatatlan, és követendő példa lehet az emberek számára. Egy méhcsalád több tízezer példányból áll, mégis egynek tekintjük őket, mert valamennyien alárendelik az életüket a családnak – érvelt egyik passziója, a méhészet mellett Illés András, Felsőörs alpolgármestere, aki istállót is épített állatainak.

Büszkén mutatta újévi kisbárányait, ami szerinte reményt, új életet is jelenthet idén. Boldog embernek tartja magát, amiben nagy szerepe van a természetnek, a hagyományőrzésnek, a néptáncnak.

Jó volt látni a mosolygós férfit a néhány órás kisbárányokkal újévkor a közösségi oldalon a sok kedvezőtlen hír között. A gratulációra Illés Adrás azt mondta, az újévi születést ő reménynek is tekinti, mert a jelenlegi helyzetben is muszáj meglátni a fényt, hogy az ember előre tudjon lépni. Azt, hogy ő mitől és miért boldog, hosszabban részletezte Felsőörs alpolgármestere, aki tavaly év elején a hagyományőrzéssel is felhívta magára a figyelmet.

– Mindig is nagyon fontosnak tartottam a helyi értékek, szokások felkutatását, mert azok összehoznak, összetarthatnak egy közösséget – vélekedett Illés András, aki nagy problémának tekinti, hogy manapság eltávolodtak egymástól az emberek. A településekre valójában az jellemző, hogy ott „csak” laknak az emberek, de hiányoznak az igazi, összetartó közösségek. Szerinte ezen változtathat a népi értékek, szokások közösen történő felkutatása, ami leginkább az idősebb generációval beszélgetve lehetséges. Az különösen lényeges, hogy mindezt megismerjék a gyerekek is, ahogy ez történt ebben a faluban is, például a régi karácsonyi szokások felelevenítésével.

Ez manapság sajnos már szürreálisnak hat, hiszen azt lehet látni, mindenből annyit veszünk, amennyit csak tudunk, és nem annyit, amennyire szükségünk van.

Ez az életmód nem természetes, hiszen riasztó, hogy elképesztő termésátlagokat képes az emberiség produkálni, és a világ egyik részéből szállítják az élelmiszereket a másikba, holott mindent elő lehetne állítani helyben, a háztájiban – vélte.

András természetszeretete, a vidéki élethez való kötődése gyermekkorából való. Budapesten lakott szülei­vel, testvérével, a nagynénje és a nagybátyja viszont vidéken élt háztáji gazdaságban, haszonállatokkal, lovakkal, méhészettel, konyhakerttel, gyümölcsössel, ahol András a nyarakat töltötte testvérével együtt. Ekkor az jelentette a szórakozást, hogy segített a rokonainak. Nagy öröm volt neki, hogy a városi élet után ott lehetett a természetben, ahol mindent, beleértve, a sok munkát is, szívesen végzett és a magáénak érzett. Már akkor kedvelte a kétkezi munkát, amivel az ember annyi mindent képes előteremteni. Rokonai példája adta a mintát a saját gazdaság létrehozására, az önellátásra, ami minden vágya. A méhészkedés máris szívügye, meggyőződése, a méhek jelentik magát az életet, mert a beporzó rovaroknak köszönhető a termés. Dolgosak, összetartanak, tisztelik egymást, és a másikért, a családért mindent megtesznek. Mindig kint vannak a természetben, az erdőn, mezőn, és a növények, virágok illatával, ízével, különleges értékével is megajándékozzák az embert, hiszen a méz az egyik legegészségesebb táplálék.

Csodás, lenyűgöző érzés köztük lenni, elszakadva még egy falu zajától is. A méhek olyan fantasztikus társadalmat alkotnak, mely utánozhatatlan, és követendő példa lehet az emberek számára. Egy méhcsalád több ezer, illetve több tízezer példányból áll, mégis egynek tekintjük őket, mert valamennyien alárendelik az életüket a családnak – érzékelteti a méhészet különleges világát.

A cikk folytatása itt elolvasható.