Parlament: vízmegtartó vízgazdálkodásra van szükség

A vízmegtartó vízgazdálkodásról is szó volt kedden az interpellációk között az Országgyűlésben – az MTI tudósítása szerint. Keresztes László Lóránt (LMP) országgyűlési képviselő ilyen vízgazdálkodást szorgalmazott Magyarországon. Szerinte ha nem történik alapvető szemléletváltás ezen a területen, akkor annak katasztrofális következményei lesznek. Az agrártárca ezt a célt szolgáló kormányhatározatot ígért.

 

A parlamenti képviselő elmondta, Magyarország vízkincsének 95 százalékát az átfolyó vizek teszik ki, és az elhibázott vízgazdálkodás miatt sokkal több, három Balaton vízmennyiségének megfelelő víz folyik el. Jelenleg is folyik Magyarország lecsapolása és kiszárítása – hangoztatta.  Hozzátette: a tájak vízmegtartására épülő vízgazdálkodásra van szükség.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a vízmegtartással kapcsolatban kormányhatározatot ígért, amely a gazdatársadalom, valamint a környezet-, illetve a természetvédelem érdekeit is figyelembe veszi. Szerinte önmagában a mezőgazdasági öntözés kevés, meg kell tartani a vizet, valamint pótolni kell az elmúlt évtizedekben elveszett alsó talajvízréteget. Megjegyezte, a Tisza és a mellékfolyói szabályozásával sikerült kiszárítani az Alföldet.