Pannon Egyetem: „Balaton vihar előtt és után” (zaol.hu)

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán működő Balatoni Turisztikai Kutatóintézet november végén – a járvány miatt az online térben – megrendezett szakmai konferenciája ezúttal a „Balaton vihar előtt és után” címet viselte. A kutatóintézet összefoglalójában olvasható, hogy a szakmai tanácskozáson bemutatták a Pannon Egyetemen jelenleg zajló, a Balaton turizmusát érintő kutatások főbb eredményeit.

A napjainkban tapasztalható kihívásokhoz kapcsolódóan osztották meg gondolataikat, kutatási eredményeiket a részt vevő szakemberek, akiket dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora és dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja köszöntött. A szakmai rendezvény iránti jelentős érdeklődést mutatja, hogy közel száz, a Balaton turizmusában is érintett döntéshozó, szakember csatlakozott a virtuális térhez – tudósít a zaol.hu.

A rendezvény két fő téma mentén szerveződött. A dél­előtti előadások fókuszában a Balaton mint élettér és mint turisztikai desztináció állt. A délutáni ülésszak folyamán a „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatósági kompetencia-központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című projektről hallhattak bővebben a résztvevők.

A szakemberek a Balaton turizmusának meghatározó szervezetei képviseletében számoltak be az aktualitásokról. Fekete Károly (Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.) a koronavírus első hullámának a Balatonra gyakorolt hatásairól tartott előadást, amelynek fókuszában a települések és döntéshozóik álltak. Dr. Kopek Annamária (Balaton-felvidéki Nemzeti Park) a térség természeti értékeinek megőrzését és bemutatását célzó eredményeket, aktualitásokat osztotta meg a hallgatósággal, valamint szó volt az idei év tapasztalatairól és a jövőbeni tervekről egyaránt. Zugschwert Szabolcs (Veszprém–Balaton 2023) ugyancsak az idei év eseményeiről és a következő lépésekről beszélt. Ezt követően előadások hangzottak el a szállodai dolgozók elégedettségéről, a kerékpáros turizmusról, a Balatonnál tapasztalható turisztikai mobilitásról és helyi termékek iránti keresletről.
A konferencia délutáni szekciójában a körforgásos gazdaságé, azon belül is a fenntartható turizmusé volt a főszerep.

Bemutatkozott az intézmény idén márciusban indult és 2023-ig futó új pro­jektje, amelynek fő célkitűzése a körforgásos gazdaságra való átállás támogatása kutatás-fejlesztéssel, innovációval, szem­léletformálással az energia­gazdálkodás, a hulladékgazdálkodás, a vízgazdálkodás, a fenntartható turizmus és városfejlesztés területén.

Betekintést nyertek a résztvevők abba is, hogy a projektcsapat miként tud és szándékozik hozzájárulni a turisztikai szektor átalakításához a marketingen, a termékfejlesztésen, a szemléletformáláson és oktatáson keresztül, valamint a Veszprém–Balaton 2023 EKF programmal partnerségben a rendezvények, fesztiválok zöldítésére irányuló törekvések révén.

Végül azt is láthatta az online konferencia közönsége, miként vélekednek 2020-ban egyes rendezvények fenntarthatóságáról a látogatók, illetve a szervezők, valamint megtudhatták, milyen jó gyakorlatokkal, útmutatóval kívánja a projekt a fesztiválok és szervezők zöldebbé válásának útját egyengetni a következő időszakban.