A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet gazdasági egyenlőtlenségei

Települési szintű egyenlőtlenségek a Települési Gazdasági Erő becslése alapján

A mérési metodikáról

A területi statisztikai vizsgálatok visszatérő problémája a települések, kistérségek, járások gazdasági teljesítményének időben és térben összehasonlítható módon való, sztenderdizálható becslése. A gazdasági teljesítmény általánosan elfogadott mérőszámát, a GDP-t ugyanis – módszertani okokból – mindössze megyei, és ebből aggregálva regionális szinten számítja ki és közli hivatalosan is a KSH, illetve rajta keresztül az Eurostat. A GDP, mint mérőszám ugyanis nem csak egzakt, adózási aktivitásból, költségvetési jelentésekből, termelési volumenekből származó adatokat vesz számba, hanem a társadalom működésének nehezebben kvantifikálható, így területekre is nehezebben bontható jelenségeit is igyekszik mérni, magába sűríteni. Települési szinten mindössze néhány olyan indikátor áll rendelkezésünkre, amelyik jól azonosítható gazdasági tartalmat jelenít meg, s így alkalmas a gazdaság területi folyamatainak mérésére, területi egyenlőtlenségek kimutatására.

Az alább bemutatott számítások hátterét a fenti gondolatsor adta, az alapötlet pedig a GDP meglévő adatsoraiból származik. A GDP ugyanis minden évre rendelkezésünkre áll (a hivatalos közlés kb. két naptári évnyi késéssel lát napvilágot), így van egy számunk, amelyik minden megye esetében elég pontosan leírja, hogy a gazdaság az adott megyében hogyan teljesített az adott évben. Innét jött a kutatói kérdés, hogy vajon meg lehet-e oldani, hogy ezt a megyei adatot dezaggregáljuk települési szintre. A dezaggregáció mindenképpen csak becslést jelenthet, hiszen mint ahogy fent is jeleztük, a GDP hátterében álló adatsorok, jelenségek egy része már megyei szintre is csak becsléssel adható meg, a részletesebb területi bontásuk pedig már olyan mértékű bizonytalanságot hordozna magával, hogy a számítást felelősséggel nem lehet elvégezni.

Az alapötlet tehát a következő volt: keressünk olyan gazdasági indikátorokat, amelyek a tapasztalatok szerint jól ragadják meg, jól írják le a települések gazdasági helyzetét és a települések egymáshoz képesti fejlettségi viszonyait, és ezeket az egyenlőtlenségi pozíciókat vegyük alapul a megyei GDP adatok dezaggregációjánál. Három ilyen indikátort találtunk alkalmasnak arra, hogy bevonjuk ebbe a vizsgálatba: a gazdasági szervezetek 1000 lakosra jutó száma; az egy lakosra jutó személyi jövedelemadó-alap; a helyi adók egy lakosra jutó mértéke.

A számítás a következő:

  • A fenti három indikátorhoz szükséges alapadatokat adatbázisba rendezzük minden településre, adott évre vonatkozóan. Ehhez a KSH T-STAR adatbázisa elégséges alapot nyújt, a TeIR rendszer minden alapadatot tartalmaz.
  • Megnézzük, hogy az adott település saját megyéjén belül hogy részesül a gazdasági szervezetek, a személyi jövedelemadó-alap, valamint a helyi adók volumenéből. Vagyis egyszerűen csak összeadjuk, hogy adott megyében hány gazdasági társaság van, mennyi szja-t vallottak be az adózók, és mennyi helyi adó keletkezett, és megnézzük, hogy egy adott település ebből a három volumenből hogyan részesedik, mennyivel járul hozzá az adott megye volumenéhez. Kapunk tehát három arányszámot; a módszer következő lépéseként ezt a három arányszámot elátlagoljuk (számtani átlaggal), és azt mondjuk, hogy az adott település valószínűleg ennek az átlagértéknek megfelelően részesül a megye GDP-jéből.
  • Ha ezek az arányszámok megvannak, akkor a megye GDP-volumene már visszaosztható települési szintre, így minden településre kapunk egy pénzbeli értéket, millió Ft-ban. Ezt nevezzük „Települési Gazdasági Erőnek”, ami már a szokott módon rávetíthető az állandó lakosságra, így minden település esetében kapunk egy kvázi egy lakosra jutó GDP-értéket. Hangsúlyozni kell, hogy ez nem nevezhető GDP-nek, hiszen a számítási eljárás nem követi a GDP számbavételi módszertanát.

A Települési Gazdasági Erő (TGE) adatsora évek között viszonylag nagy ingadozásokat képes mutatni, főleg olyan települések esetében, ahol nagyobb gazdasági volumen összpontosul, és magasabb fejlettségi szinten állnak. Egy-egy nagyobb, de csak időszakosan érvényesülő beruházás (pl. útépítés), vagy vállalkozás-alapítási, befektetési hullám jelentősen megemelheti az adott évre becsült adatot. Éppen ezért a TGE-adatsor is inkább csak a relatív fejlettségi viszonyok összehasonlítására alkalmas módszertan, a konkrét, forintosítható értékeket nem érdemes készpénznek venni.

 

Települési Gazdasági Erő a Balaton Régióban

Mivel e módszer segítségével települési szinten tudunk becslést adni a gazdaság volumenére, lehetőségünk van a települések adatok tetszőleges összevonására is, így bármilyen térségi szint TGE-adata könnyűszerrel előállítható. Így e módszertannal megbecsülhető a teljes Balaton Kiemelt Üdülőkörzet gazdasági teljesítménye is idősorba rendezve. Az 1. ábra egy ilyen számítást mutat be, ahol is az látszik, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ) becsült gazdasági teljesítménye minként aránylik az országos folyamatokhoz.

  1. Ábra: A BKÜ relatív fejlettségi helyzete az országos átlaghoz képest

1.abra

Jól látszik az ábrán, hogy a BKÜ a kilencvenes évek közepén még magasabb fejlettségi szinten állt, mint az országos átlag, majd fokozatosan pozíciókat vesztett, és 2002 magasságában tartósan is az országos átlag alá süllyedt a BKÜ átlagos fejlettségi szintje. Vagyis a BKÜ gazdasági növekedése rendre elmaradt az országos növekedési átlagtól. Ez a folyamat azóta is tart, a BKÜ egyre nagyobb mértékben elmarad az országos egy lakosra jutó GDP-átlagtól; 2013-ban már csak annak alig 80%-át érte el. Nem látszik tehát trendforduló, a BKÜ folyamatosan veszít relatív fejlettségi pozíciójából.

Ha a megyéket nézzük, ma kb. (a főváros nélküli) Pest megyével áll azonos fejlettségi szinten a BKÜ. Ez a jelenség jól illeszkedik a hazai területi folyamatok fő áramába. A piacgazdasági viszonyok megerősödésével párhuzamosan ugyanis a területi egyenlőtlenségek is megnőttek az országban. Ha a fővárost és a megyéket hasonlítjuk össze, azt látjuk, hogy Budapest fejlettségi szintje messze-messze meghaladja a hazai átlagot, és a fővárosi gazdaság növekedése rendre gyorsabb is, mint az országos átlag, ily módon ez a különbség egyre csak nő. (2013-2014-ben megállni látszik ez a trend.) 2000-ben még Győr-Moson-Sopron megye mellett Vas és Fejér megye fejlettségi szintje is meghaladta az országos átlagot; azóta e két utóbbi megye fejlettségi szintje is az országos átlag alá süllyedt, igaz, közben Komárom-Esztergom megye az országos átlag fölé tudott emelkedni, és ott is tudott maradni. Ma tehát mindössze két olyan megyénk van – Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom –, amelyek fejlettségi szintje országos átlag feletti, és növekedésük hellyel-közzel lépést is tud tartani az ország átlagos növekedésével, míg az ország összes többi megyéje átlag alatt található, és egy részük folyamatosan pozíciókat is veszít. A BKÜ ez utóbbi csoportba lenne besorolható, ha önálló megye lenne, bár megjegyezzük, hogy ilyen mértékű relatív pozícióvesztés, mint amit a BKÜ produkált, csak kivételes esetekben volt tapasztalható.

 

Települési Gazdasági Erő különbözőségek a Balaton Régión belül

Némiképp árnyalja a képet, ha külön vesszük a BKÜ part menti, illetve parttól távolabbi településeit (2. ábra). Ha a nem part menti, vagyis háttér településeket vizsgáljuk, esetükben azt látjuk, hogy átlagos fejlettségi szintjük alig-alig mutat mozgást a vizsgált hosszú idősor tekintetében, a TGE/fő értéke mindig valahol az országos átlag 50-60%-a között mozgott. Ez azt jelenti, hogy ennek a településkörnek a gazdasági növekedése nagyjából az országos követi évről-évre; nincs felzárkózás, de nincs leszakadás sem.

Annál döbbenetesebb a part menti települések pozíció vesztése. Az ő átlagos fejlettségi szintjük a kilencvenes évek közepén még az országos átlag másfélszeresét is elérte, de folyamatos volt a zuhanás, minek eredményeképp e településkör átlagos fejlettségi szintje 2013-ra már az országos átlag alá került. A BKÜ általános visszaesésében tehát a part menti települések igen lassú, az országos átlagot meg sem közelítő növekedése játssza a kulcsszerepet. Ennek oka a gazdasági tömeg is: a BKÜ-ben megtermelt gazdasági volumen mintegy 70%-a a part menti településeken koncentrálódik, és csak 30%-os a nem part menti települések részesedése.

A kép még tovább finomodik, ha nem a teljes országos fejlettségi átlagot vesszük viszonyítási alapnak, hanem abból kivesszük Budapestet, és csak azt vizsgáljuk, hogy az ország maradék részéhez („vidék”) hogy áll a BKÜ fejlettségi szintje. Mint a 2. ábrán látható, a BKÜ fejlettségi szintje ebben az összevetésben még mindig átlag feletti, bár itt is jelentős, 30 százalékpont feletti a visszaesés 1994-2013 között. Mindazonáltal a BKÜ még mindig tartja magát, az egy lakosra jutó gazdasági értéktermelés még mindig meghaladja azt a szintet, amit a Budapesten kívül Magyarország produkál. Vagyis a BKÜ relatív pozícióvesztése az országon belül elsősorban annak köszönhető, hogy egyáltalán nem tudja tartani a lépést a fővárosi gazdaság növekedésével, és mint láttuk, az ipari bázisú fejlettségi kialakító megyék is más pályán vannak, mint a BKÜ.

  1. Ábra: A BKÜ relatív fejlettségi helyzete a vidéki (Budapest nélküli) átlaghoz képest

2.ábra

De ez utóbbi csoporthoz képest a BKÜ gazdasági már nem annyival gyengébb, mint Budapesthez képest. A part menti települések 60 százalékpontos visszaesése (1194-2013) ebben az összevetésben is jól megfigyelhető, vagyis ezek a települések a Budapesten kívüli gazdasági fejlődéssel sem tudnak lépést tartani. A BKÜ part menti részének átlagos fejlettségi szintje még így is a vidéki átlag 130%-án áll, vagyis a gazdaság színvonalát tekintve, „vidéki” összevetésben, ezek a part menti települések még ma is a jólétet, a gazdagságot testesítik meg. Ugyanígy a nem part menti települések relatív pozíciója sem annyira kedvezőtlen, mint ha Budapest is benne van az összevetésben: a háttér települések a vidéki átlag 75%-a körüli fejlettségi szinten állnak folyamatosan.

 Települési Gazdasági Erő a Balaton Régión egyes településein

Végül néhány szó még a települések közötti összevetésről. Mint írtuk, települési szinten elég nagy szórást képesek mutatni a TGE-adatok akár egyik évről a másikra is, ezért nincs értelme a települési számokat egyesével elemezni, de néhány főbb összefüggést és eredményt ki lehet emelni. Az egyik, hogy a 179 (a számítások értelem szerint nem terjednek ki a 2014-től önálló Balatonakarattyára) település közül a legkevésbé fejlettek között természetesen leginkább nem part menti, kisebb településeket találunk; a listát 2011-2013-ban Tikos, Szegerdő, Somogyszentpál, Teleki, Kisberény, Somogymeggyes, Egeraracsa, Ádánd, Nikla, Gamás zárják. Valahol a 140. hely táján jelenik meg az első part menti település, Balatonszabadi, de nem fér be a fejlettségi lista első felébe Balatonfőkajár és Rezi sem.

Ugyanakkor a lista élén is egy háttér települést találunk: a hatalmas helyi adó bevételeknek köszönhetően Kékkút az éllovas, de Zalakaros sincs tőle messze. Ugyanígy a nem part mentiek közül az első 30-ba 2013-ban befér még Tagyon, Óbudavár, Monoszló és Dörgicse is, de a korábbi években azért nem ez volt a jellemző; ritka az, hogy a legerősebb 40 település között feltűnik egy-egy nem part menti település is. A part mentiek közül a legerősebb gazdasággal természetesen Hévíz rendelkezik, de folyamatosan előkelő helyen találjuk Balatonmáriafürdőt, Szántódot, Zamárdit, Tihanyt, Balatonudvarit, Ábrahámhegyet, Balatongyörököt, Balatonfenyvest, és a nagyobb déli parti városokat is, nyilván a turisztikai bevételeknek köszönhetően. Balatonfüred általában a 30. hely környékén található, míg Keszthely permanensen nincs az első 40 település között.