Ózongenerátort adományozott egy balatoni cég a veszprémi mentősöknek (veol.hu)

Ózongenerátort adományozott Csalló Gergő, a nevét viselő balatonalmádi kft. ügyvezetője az Országos Mentőszolgálat Veszprémi Mentőállomásának. Az eszköz a mentőorvosi kocsiba kerül, amelyben még nem volt ilyen készülék – adta hírül a veol.hu.

– Minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek a mentősök, különös tekintettel a járványhelyzetre. Valamennyien hősök, akik folyamatosan indulásra készen állnak, éjjel-nappal mentenek, és mindent megtesznek embertársaikért, érvelt az adományozás mellett Csalló Gergő.

Az ügyvezető megjegyezte, mindezt „testközelből” is látta, ugyanis nagyapja évtizedeken át mentőápolóként dolgozott a szolgálatnál. Elhangzott, a balatonalmádi társaság régóta elkötelezett a mentésben résztvevők mellett, így évek óta díjakat ajánlanak fel az életmentők éves versenyén. Ezúttal pedig örömmel segíti a mentősök munkáját a fertőtlenítő készülékkel, amit nagy örömmel vett át Börcsök Zsolt, a veszprémi mentőállomás vezető mentőtisztje és Horváth László, a mentőorvosi kocsi mentőtechnikusa.

Úgy mondták, számukra nagy előrelépés, hogy az adománnyal a mentőorvosi kocsiba is került ózongenerátor. Nagy álmuk teljesült azzal, hogy egy mobil fertőtlenítő eszközt helyezhetnek el az autóban, amelyre a mostani körülmények között különösen nagy szükség van.