Öt mázsa compóval gyarapodott a Balaton halállománya

Két helyszínen, összesen 500 kg két- és háromnyaras compót telepített a Balatonba csürörtökön a BHNP Zrt. Az uszonyosokat Balatonakaliban és Sajkodnál engedték a tóba a halgazdálkodási társaság szakemberei, az esemény ezúttal is a  helyi horgász egyesületek képviselőinek jelenlétében zajlott.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. éves telepítési kötelezettsége ebből a fajból évente 200 kg, a további 300 kg-ot a Balaton Halállományáért Alapítvány finanszírozta- számol be weboldalán a társaság.

A compó az ország szinte valamennyi álló- és folyóvizében megtalálható. Életmódjából adódóan kedveli az iszapos, hínárral gazdagon benőtt vízterületeket.  Jelenléte ezért a Balatonban a déli parti kikötőkre, valamint az északi part nádasaira koncentrálódik és sajnos a számára kedvező élőhelyek megszűnésével párhuzamosan az állomány csökken vagy stagnál. Emiatt a fajt tilalmi idő (05. 02. – 06. 15.), méretkorlátozás (min. 25 cm) és darabkorlátozás (max. 3 db/nap) is védi. Az utóbbi években számos horgászszövetség saját hatáskörében eljárva levette a fogható halak listájáról, vagy egyedi méretkorlátozás alá vonta a compót, így biztosítva a 2-4 évesnél idősebb ivarérett példányok számára szaporodási lehetőséget.  Bár a teljes védelem alá helyezés is indokolt lenne, a balatoni horgászok egy része önként tanúsít önmérsékletet: nagyon sok compó nyeri vissza rendszeresen szabadságát – pontosabban az életét – például a fonyódi öbölben.

A compót 2016-ban az év halává választották a Magyar Haltani Társaság által évente meghirdetett közönségszavazásán.