Már a korai források feljegyezték a Balaton térségének finom borait, jó ízű halait, Somogy, a Bakony vadételeit. Az idegenforgalom megjelenésével, a 19. század második harmadától pedig megnyíltak az első éttermek is. A korabeli – többnyelvű – étlapokon ízletes, helyi jellegzetességeket kínáltak, a vidékre jellemző borokkal, desszertekkel, gyümölcsválogatással.
A két háború közti időszakban az egyre szaporodó, szépen berendezett éttermekben elsősorban helyi jellegzetességeket szolgáltak fel. A régióra jellemző húsételek mellett a balatoni halak széles választéka került az étlapra. Olyan ételkülönlegességek is megjelentek, mint a halpástétom vagy a balatoni halpuding. De nemcsak a főételek voltak változatosak és a helyi jellegzetességekre épülők, hanem a desszertek is – írja a sonline.hu.
Siófokon a 19. század végétől, a 20. század elejétől a legismertebb és legjobb konyhája a Központi, a Fogas és a Balaton szállónak volt. A kerthelyiségekben rendszeresen grillhúsokat sütöttek, amit kiváló borok kíséretében, élőzene mellett szolgáltak fel. Az 1920-as évektől a legjobb fogasszeletet Cservenyi bácsinál, a Fogasban ehették a vendégek. Ha valaki finom húsra és tyúklevesre áhítozott, Karpelesz Jankát kellett felkeresnie a Balaton szállóban. A szintén neves telepi étteremben franciás ételeket szolgáltak fel, amelyek után finom desszerteket fogyaszthattak a bécsi cukrász által vezetett telepi cukrászdában.
A Hozbor vendéglőt ízletes konyhája mellett az oda betérő neves személyiségek is híressé tették: Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő rendszeres vendégeknek számítottak itt. A siófoki Hullám szálló italai között az 1940-es évek elején Szent-Györgyi Albert – aki állítólag többször meglátogatta a települést – vitaminkoktélját is el lehetett fogyasztani.
A recept szerint 2 darab érett, piros színű, hüvelyes paprika, 6 darab érett, piros paradicsom, 1 kis fej reszelt hagyma, 1 evőkanálnyi reszelt zellergumó, kevés só, csipetnyi törött bors, ízlés szerint méz, kifacsart citromlé, tejföl kellett a nem mindennapi ital elkészítéséhez.
A kiváló ételek mellé a vidékre jellemző ízletes borfajtákat kínáltak.
A két háború közti időszakra már a Balaton környéke átesett az addigi legnagyobb természeti katasztrófán, a filoxéravészen, és a talpra állást követően újból virágzott a tavi szőlőtermesztés, borkészítés. Ebben az időszakban már rendszeresen rendeztek borheteket, szőlészeti kiállításokat, ahova borvonatokkal szállították az utasokat. A többnapos rendezvényekre tömegek látogattak el, elsősorban a Magyar Államvasutak kedvezményes jegyeivel.
A második világháború után beköszöntő kommunista diktatúra és a szocialista idegenforgalom meglehetősen leegyszerűsítette a balatoni vendéglátást. Az elegáns éttermeket államosították, a szmokingos pincérekre már nem volt szükség, a halételek javarészt eltűntek az étlapokról. Megkezdődött az utasellátók, talponállók és később a balatoni büfék sajátos „virágkora”. A lángos, sör, virsli, palacsinta olajgőzös világában megjelent a „balatoni hekk”. Természetesen ennek a halnak semmi köze nem volt nagy tavunkhoz. Egy Argentínában őshonos, olcsón importálható fajtáról volt szó, aminek behozatalával végképp leszorították a tavi halkínálatot.
A rendszerváltoztatás után hosszú időnek kellett eltelnie, amíg a tavi vendéglátás helyreállt, és a régi, regionális hagyományokra építve, modern, 21. századi köntösben igyekezett a vendégek igényeit kielégíteni. A halételek napjainkban újfent meghatározóak a Balaton környékén, de mindezek mellett a régióban különféle krumplilevesek, zöldséges és gyümölcsös ételek, főzelékek is kedveltek, valamint a hajdinából, kölesből, árpából készült kása, a dödölle, a gánica és a prósza is, de szintén kiemelkedő a környező térség vadhúskínálata.
A balatoni gasztronómia mára már visszatért a gyökerekhez, helyi alapanyagokat igyekszik használni és a régi ízvilágot őrizve a 21. századi konyha elvárásainak megfelelni.