Összefogott a térség a Balatont tápláló Eger-víz patak megmentéséért (nullahategy.hu)

A Balaton-felvidék és a Déli-Bakony egyik csodálatos természeti értéke a Balatont tápláló, mintegy 32 kilométer hosszú Eger-víz patak, amelynek vízhozama ijesztő mértékben csökken az elmúlt évtizedekben. Emiatt hívta életre Márta István és csapata az EGER-VÍZ patakművészeti őrség elnevezésű térségi összefogást, amelyben a patak melletti tizenhárom település – Nagyvázsony, Pula, Öcs, Vigántpetend, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Diszel-Tapolca, Gyulakeszi, Nemesgulács, Badacsonytördemic, Szigliget – és szintén a régióban lévő több civil szervezet kapcsolódott be. 

 

Az Eger-víz nem azonos az Eger környékén folyó Eger patakkal. A mi Eger-vizünk a Balaton északi partján van, Nagyvázsonyból ered, és Szigligetnél folyik be a Balatonba, harminckét kilométer hosszú, és valaha több mint harminckilenc vízimalmot hajtott meg – mondta a nullahategy.hu nak adott interjúban Márta István.

A projekt egyébként szervesen kapcsolódik a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz. Nagyon fontos, hogy a művészet, a tudomány és a közösség erejével hívjuk fel a figyelmet az élővizek fontosságára. Legyen ez csak egy forrás, patak, tó vagy akár egy folyó. Úgy gondoljuk, hogy az elkövetkező generációk számára a víz lesz a legértékesebb elem. Ennek az őrzése kötelességünk, mindamellett, hogy az ehhez kapcsolódó tudást, tapasztalatot át kell adni a következő generációknak. Fontos a klímatudatos gondolkodás, és ez összefügg a helyi értékek megjelenésével, amelyeket értéktárakban gyűjtjük. Itt nemcsak a malmok, a hidak, hanem a patak mellett épült olyan emberi, táji, környezeti értékekre is gondolunk, ezeket összegezzünk, katalogizáljuk, tehát egy adatbázist hozunk létre. Természetesen a fentiek mellett a szelíd turizmus fejlesztése is fontos, valamint a vízparti kisgazdálkodás megőrzése, illetve az erre tett fejlesztési kísérlet – fogalmazott.

Sajnos egyre kevesebben vannak, akik a víz partján kis földeket művelnek. Ez egy hagyományos gazdálkodás volt annak idején. Kapolcson alig van már három vagy négy ilyen, és ezeket is idősebb nénik gondozzák. A hosszabbtávú cél pedig az Eger- víz Natúrpark létrejöttének megalapozása, de ez hosszú évek munkája lesz.

Kifejtette: a vízhozam most az csak töredéke annak, mint amekkora a múlt században, a ’40-es, ’50-es évekig volt. Ezt a természeti csodát harminckilenc malom szegélyezte egészen Szigligetig. A középkorban különféle kisebb-nagyobb halastavak is épültek rá, merthogy monostorok és kolostorok is voltak itt az Eger-víz mellett. A malmoknál nem csak gabonaőrlés volt, hanem például deszkametsző, vagy épp olajütő malom is. Tavaly Kapolcson  rendbe hoztak egy régi vízimalmot, ahol őrölni is tudnak. A projektben nemcsak a települések polgármesterei, civil szervezetei, vagy a három iskola fogott össze, hanem a Pannon Egyetem, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, WWF Magyarország, sőt a Robert Capa Központ is segít a patakról készült fotók kinagyításával, és installálásával – emelte ki.

Tizenhárom Eger-víz Napot terveznek idén szombatonként vagy vasárnaponként. Ez egy sorozat, amit áprilisban kezdenek Nagyvázsonyban, és ősszel megérkeznek Szigligetre. Minden program összefügg a vízzel, például a Duna Szimfonikus Zenekar Smetana Moldvájával, Handel Vizizenéjével lép színpadra három helyre is, de jön Érdi Tamás, Boros Misi,  a Mandel Quartet, Juhász Réka kiváló népdalénekes és zenekara, Gryllus Vilmos a gyerekeknek.

A kulturális attrakciók mellett a helyi értékeket is igyekeznek bemutatni, ezért tizenegy túrát is szerveznek. Megnéznek például több forrást, az almádi monostor romot, a somogybabodi Szentkutat, a hegyesdi várromot és az öcsi Nagy-tót. De idekapcsolódik a Tájművészeti Ösvény program is, amelyben tájművészeti kiállítás valósul meg áprilisban a patakmeder összekötő túraútvonala mentén, Nagyvázsonytól Monostorapátiig. A tájművészeti projekt hívószava „a híd”, amely a kapcsolódásokról, az összekötő utakról szól. Megvalósulási formája egyfajta művésztelep jellegű műhelymunka, melynek során a patak menti malomhidak környéke megállóponttá, „a híd” inspirálta alkotások alkalmi kiállítóhelyévé válnak.