Összefogás szülte az összetartozás emlékművét Lengyeltótiban (sonline.hu)

Nagy összefogással, többek támogatása révén állítanak emlékművet Lengyeltótiban Trianon 100. évfordulója alkalmából. Farkaslaki Jakab György szobrász alkotása Pap Lajos szentendrei kőfaragó, kőszobrász műhelyében készült el és a város egyik központi helyén, a Zichy-parkban látható majd. 

Már tavaly, a képviselő-testület újjáalakulásakor elhatározták, hogy trianoni emlékművet állítanak – idézi a sonline.hu Zsombok Lajost, Lengyeltóti polgármesterét.

Farkaslakon szerettünk volna megemlékezni június 4-én, majd a Tóti napokon akartuk felavatni az emlékművet. Ez a megemlékezés akkor sajnos elmaradt, most azonban felavatjuk az alkotást. Ez az emlékmű mindent szimbolizál, amit szerettünk volna. Az áll rajta: „Minden magyar felelős minden magyarért!”

-közölte a településvezető.  Zsombok Lajos elmondta: a trianoni emlékmű felavatását egybekötik a nemzeti összetartozás emléknapjával. A péntek esti gálát a szigorú védőintézkedések mellett tartják. Kitüntetéseket adnak majd át, először osztanak Lengyeltóti szolgálatáért díjakat. A szombati diófesztivált is megtartják. A kóstolás és a főzőprogramok ezúttal elmaradnak. A vasárnapi szentmise után emléktáblát avatnak a hivatal épületében, mellyel Sipos Ferenc címzetes főjegyzőnek állítanak emléket.

Az emlékmű szimbólumai között a Szűzanya is megjelenik majd a kezében a megcsonkított Magyarországgal. Sokan szerepet vállaltak abban, hogy elkészülhessen az alkotás. A teljes költséget nem tudta volna vállalni a tóti önkormányzat, ám minek után többen is támogatásukat jelezték, a városnak csupán a követ kellett kifizetnie. Mindehhez hozzájárult a tóti polgármester és a képviselő-testület is. Nagy segítséget nyújtott a mű megszületésében többek között Petrás Mária keramikus és E. Kottek Péter restaurátor is, az emlékmű kis harangja pedig Papp Imre székelyudvarhelyi harangöntő műhelyében készült el.