Összefogás Lilike új otthonáért

Otthon tartanák Lilikét a semjénházaiak.  A gólyafiú évek óta a Zala megyei településen tölti a teleket,  ám nyáron párjával rendszerint a szomszédos településre költözik.  A Balaton-felvidéki Nemzeti Park és az áramszolgáltató szakemberei a helyiek javaslatára a napokban egy műfészket szereltek fel egy villanyoszlopra, abban bíznak  hogy Lilike ezentúl nem a szomszédos faluban, hanem otthonában költ majd.

A törött szárnyú gólyát egy helyi házaspár találta évekkel ezelőtt, azóta is gondoskodnak róla a téli időszakban. A madár időközben párra lelt, társával minden nyáron a szomszédos Molnáriba költözik. Az ősz beköszöntével a tojó délre repül, Lilike azonban Magyarországon marad, Semjénházán telel át.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre a köztévében arról beszélt, hogy a nagytestű vándormadaraknak télen nem a hideg okozza a legnagyobb gondot, hanem táplálék hiánya. Ha ezt sikerül kiküszöbölni, akkor óriási előnyre tehet szert az itthon maradó a vonuló fajtársaihoz képes, hiszen megspórolt húszezer kilométer veszélyekkel teli utat. Az elköltöző egyedek kétharmada elpusztul vonulás közben.

zaol.hu/hirado.hu

(10:40)