Orvhalászokat fogtak a balatoni halőrök (balatonihal.hu)

Orvhalászokat értek tetten csütörtök este a balatoni halászati őrök Balatonmáriafürdőn. A két helyi férfi akkor bukott le, amikor halászhálót helyezett el a Balatonba- írja a balatonihal.hu.

A páros már korábban felkeltette a halőrök figyelmét, de a körülmények mindeddig nem tették lehetővé az elfogást. Orvhalászkodásuk már legalább tíz évre nyúlik vissza, külön-külön nem egyszer vesztettek rajta tevékenységükön- sszámolt be hivatalos oldalán a Balatoni Halgazdálkodási cég.

Tettenérésüket nehezítette, hogy vízre szállás előtt rendszerint gondosan ellenőrizték a környéket és jól ismerték a halőri járműveket, nem különben a halőröket. Szerencsére csütörtökön este elkerülte figyelmüket a halőrök jelenléte és egy csónakkal a Vitorlás utca végétől indultak ki a vízre. A háló vízbehelyezése után pedig egy másik partra merőleges utca végében kötöttek ki.

A halőrök több helyszínről is figyelték őket egy, a nádasban megbújó csónakból és a partról, így a háló vízbehelyezését követően egyenesen a halőrök „karjaiba futottak”. A rendőrség értesítése után először a Marcali Rendőrkapitányság járőrei, majd a Vízirendészet járőrei is a helyszínre értek, miközben a halőrök megkeresték a bizonyítékot, a vízbe helyezett hálót.

A 100 méter hosszú, 2 méter magas, 7*7 cm szembőségű hálót a partra merőlegesen helyezték el, de abban nem találtak halat, igaz összesen mintegy órát lehetett a vízben.

A kaland végén orvhalászainkat a Fonyódi Vízirendészeti Rendőrőrsre  állították elő, majd ellenük orvhalászat vétsége miatt büntető eljárást indítottak.