Országos rekordkísérlet a Tánc Világnapján Badacsonytomajon

1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”. Idén a Tördemic Néptáncegyüttes és a Szín- Vonal AMI kezdeményezésére országos rekordkísérlet készül Badacsonytomajon a Hősök terén, a Zöldág-járást felelevenítendő.

Elképzelték már, hogy több százan összegyűlnek és “Bújj, bújj zöld ág”-at játszanak? Valószínűleg nem… Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Zánka, Zalahaláp, Tapolca, Vigántpetend, Nemesgulács, Szigliget, Tihany településekről érkező táncosok ennek a megvalósítására készülnek. Közel 500 óvodás, iskolás vonul fel énekelve településünk utcáin, egy régi népi hagyományt, a Zöldág-járást felelevenítve – közölték a szervezők.

A játék eredetének utánajárva kiderül, hogy a húsvétvasárnaphoz és más tavaszi vasárnapokhoz kapcsolódó zöldág-járás a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék. A lányok esetleg a legényekkel a falu egyik végén kézfogással sorba álltak. A sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így mentek végig a falun. A dal első három sorát a két kaput tartó énekelte egymásnak felelgetve. Most nem húsvétvasárnap lesz, ugyanis ezek a mondókák már egész évben előfordulnak. Szabó Csaba a Tördemic Néptáncegyüttes művészeti vezetője a klasszikus, mindenki által ismert verzióból készül rekordra.

A rekordkísérlet célja: népszerűsíti az idén 10. születésnapját ünneplő, kiemelkedő országos eredményeket, sikereket elérő Tördemic Néptáncegyüttest. Népszerűsíti a Balaton-felvidéki és a helyi hagyományokat, annak az ifjabb generációk számára történő átörökítését, bebizonyítja annak összetartó erejét, egy jó hangulatú rendezvényt hoz létre. Az együttes ugyanis legfontosabb küldetésének tekinti az utánpótlás nevelést és a közösség erősítést.

A rendezvény fővédnöke: Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő; dr. Sándor Ildikó – néprajzkutató, Hagyományok Háza. Védnök: Krisztin N. László Badacsonytomaj Város polgármestere. Az eredményt hitelesíti Sebestyén István a Magyar Rekord Egyesület elnöke, a magyar rekordok regisztrátora.