Ország Tortája 2021: ma indul a sorban állás, drága, de így is sokan akarják (penzcentrum.hu)

Az ország számos pontján ünneplik most augusztus 20-át kenyérszenteléssel, családi programokkal, koncertekkel, tűzijátékkal. Hagyományosan ezen a napon lehet először megkóstolni Magyarország Tortáját is a cukrászdákban, amelyet minden évben nagy érdeklődés övez. Mivel a sütemény megkóstolása eseményszámba megy, arra is alkalmas, hogy visszatekintsünk az elmúlt évekre: akkor mennyibe is került egy szelet torta. Az idei árak és a cukrászdák tapasztalatai alapján állíthatjuk: a járvány és a forint gyengülésének hatása miatt a drágulás megállíthatatlan: lassan 1000 forintot is fizethetünk egy szeletért – írja a penzcentrum.hu.

2021-ben Magyarország Tortáját az alábbi cukrászdákban lehet kapni:

 

A tavalyi évben nagy bajba kerültek a cukrászdák, fagylaltozók a járvány alatt: nem elég, hogy a vendégforgalom visszaesett a korlátozó intézkedések hatására, még az alapanyagok is jelentősen drágultak. Voltak olyan összetevők, amelyeknek a beszerzése okozott gondot a pandémia következtében, másoknak az ára ugrott meg az euro árfolyam kedvezőtlen alakulása miatt. A prémium minőségű, különleges alapanyagokból álló sütemények – amilyen az ország tortája is – árszabása valójában már évek óta veszteséges, a kereskedők más desszertek és a fagylalt árával kompenzálják a kiesést. Most viszont eljött a pont, amikor már nem lehet a lélektani határ alatt tartani az árakat: 800-1000 forintot kell elkérni egy szelet tortáért.

Az árfolyamváltozás és a koronavírus okozta válság már tavaly rajta hagyja a nyomát az ország tortája árán: a legtöbb helyen a cukormentes Szentivánéji álom 750 forint/szelet áron volt kapható, míg a Curiositasból 850 forintért adtak egy szeletet a cukrászdákban. Azonban már tavaly is voltak olyan helyek, ahol 890, vagy 950 forintot is elkértek a desszertért.

Az ország tortái egyébként sem az olcsóbb sütemények kategóriájába tartoznak, és hiába drágultak sokszorosan az alapanyagok, bizonyos lélektani határ fölé nem mehetnek a cukrászdák az árazásban. Az már tavaly kiderült, hogy vidéken 700-800, Pesten 950 körül húzódik ez a határ. Idén viszont valószínűleg efölé kell mennie a cukrászdáknak, ha nem akarnak sokat bukni a tortaszeleteken. Ha csak azt vesszük, hogy az egyik kulcsalapanyaga a hársméz, amely jelentősen megdrágult az elmúlt években.

A csokoládés, ropogós talpon, pirított napraforgó-őrleményből álló tésztán helyezkednek el a különböző textúrájú rétegek, melyekhez vilmoskörtét, hársmézet, joghurtot használt Fodor Sándor budapesti cukrász (Habcsók Cukrászda), a Napraforgó fantázianevű torta megálmodója.

Mennyibe kerül Magyarország Tortája 2021-ben?

Ahogy tavaly, idén is megkerestünk számos cukrászdát, ahol árusítják majd az országtortát, hogy mennyibe fog kerülni idén egy szelet. 2021-ben kevesebb válasz érkezett, és több cukrászda még bizonytalan volt abban, hogy fogják beárazni a tortaszeleteket. Lesz olyan cukrászda, ahol  a válaszok szerint a Napraforgó és a cukormentes Beszterce rózsája is minimum 800 forintba kerül majd, máshol szintén egységesen 900 Ft/szelet áron kapható idén. A válaszokban találkoztunk változatlan 850 forintos szeletárral is, illetve lesz cukrászda, ahol az idei éveben 990 Ft/szelet áron tervezik értékesíteni az országtortát, a tavalyi árhoz képest 100 forinttal drágábban.

Úgy tűnik, hogy a 800 forint alatti árazást el is felejthetjük. Ennek oka pedig főként a járvány hatásaiban és az alapanyagok drágulásában keresendő. A lapunknak nyilatkozó cukrászdák mindegyike kiemelte, hogy jelentősen nőttek a költségeik.

Sajnos, jelentősen megdrágultak [az alapanyagok] – főleg a tejtermékek, amelyekből egy cukrászda elég nagy mennyiségben használ fel, mint például a tej, állati tejszín, vaj, joghurt, krémsajt, stb. A többi alapanyag ára is emelkedett, főleg a gyümölcsöké és a gyümölcspüréké, amelyek elérhetősége is hektikussá vált. A nagykereskedők is óvatosabban készleteznek, így sokszor csak külön előrendelésre tudnak beszerezni alapanyagokat

– mondta el  Sitkei Balázs, a Stella Cukrászda cukrászmestre, aki azt hozzátette, hogy az alapanyagok drágulása miatt áremelésre kényszerültek: idén előbb tavasszal, és most szeptembertől is magasabb árakkal találkozhatnak a vendégek.

Farkas Edina a Veranda Delikát cukrászati vezetője szintén az alapanyagok lassú és folyamatos drágulásáról számolt be lapunknak. Mivel ez az áremelkedés jelentős mértékű volt, ők is emelésre kényszerültek. A szakember kiemelt további okokat is, amiért idén az ország tortája drágább:

Sokféle összetevőből készülnek a torták, és csak időszakosan néhány hónapig készítjük –  1-2 hónap után az érdeklődés lanyhul. Így elég sok alapanyag részben megmarad, melyet többnyire a műhelyünk által készített süteményekhez felhasználni nem tudunk.

A budapesti Béla bácsi cukrászdája is jelentős alapanyagár-emelkedést tapasztalt, amelyeket már nem tud átvállalni a vállalkozó. Juhász Béla arra is felhívta lapunk figyelmét, hogy a bérköltség is jelentősen nőtt, emiatt sem lehet olcsóbban adni a süteményeket.

Lovas Dénes elmondta, hogy idén a Lovas Cukrászdában is áremelés lehet, melyet részben az alapanyagok drágulása okoz, bár nem érezték úgy, hogy ez kifejezetten a vírus hatása lenne, csak egy-két alapanyagnál. A Gara Cukrászda szintén tapasztalta az alapanyag-drágulást, és emelték is az árakat.

Sajnos az alapanyag árak január óta emelkednek havi szinten. Ennek legfőbb oka a külföldről érkező termékek drágulása. Igyekszem a termékeink nagy részét itthonról beszerezni de sajnos sokszor találkozom olyan helyzettel, hogy a külföldről behozott áru olcsóbb, például a tejtermék is

– mondta el Gerő Eszter cukrászmester, aki azt is hozzátette: az országtorták egyre összetettebb és ritkább alapanyagokból készülnek, így a gyártóknak jóval költségesebb. A Sütizz Cukrászat tulajdonosa szerint sokan kritizálják az eladókat az áremelés miatt, viszont képtelenség a süteményárakat ilyen költség-drágulás mellett évekig ugyanolyan árszinten tartani. Pedig a bezárások után a cukrászdák is nagyon nehéz helyzetben vannak a szakember szerint, ugyanakkor azt is megérti, ha a vásárlók sokallják a süteményárakat.

Nálunk idén először egyébként nem hagyományos tortaszeletben lesz megtalálható az országtorta, hanem a tőlünk megszokott desszert formákban. Az íze és az összetétele természetesen a megalkotó receptjét tükrözi majd

– árulta el Gerő Eszter.

Breitenstein Péter, a bólyi Breitenstein Cukrászda tulajdonosa is áremelkedésről számolt be lapunknak, ezek a nyersanyagok drágulásából és a megnövekedett bérköltségből tevődnek idén. Idén nem készítik az Ország Tortáját, és ezzel nincsenek egyedül. Számos cukrászda, amely tavaly még szerepelt az árusítóhelyek listájában, idén már nincs feltüntetve. Ugyanakkor sok új hely is feltűnt, ahol tavaly nem lehetett kóstolni a tortaszeleteket.

 

A fagyiszezon csúszása sem segített

2021-ben eleve csúszással indult a fagylaltszezon is idén, a cukrászdák, fagylaltozók nagyon várták a teraszok nyitását. A fagylalt ugyanis a legtöbb cukrászdának nagyon fontos bevételi forrás – lényegében ha nincs a fagylalt, akkor eszköz sincs rá, hogy a süteményeket alacsonyabb árszinten tudják adni, mert ezek egészítik ki egymást.

Az alapanyagárak változása viszont a fagyizókat is megviselte, nem ritkán 350-400 forintos gombócárakkal találkozhatnak a vendégek. A drágulás, a lecsökkent forgalom, a turisták hiánya, a bérköltségek emelkedése mind-mind egy irányba mutat: egyre nehezebb a dolguk a cukrászdáknak, fagyizóknak. A legtöbb vállalkozó, ha tavaly nem is, idén már kénytelen volt árat emelni. Azt pedig nem látni, hogy hol állhat meg a drágulás, hová vezet a folyamatos emelkedés, mert egyelőre az alapanyagok és bérköltségek tovább drágulnak – írja a penzcentrum.hu.

 

A Napraforgó lett idén Magyarország tortája

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották – írta az MTI.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el, amelynek főbb alkotóelemei a pirított napraforgómag, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé.
Idén az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek. Erre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatóak. Az erős mezőnyben végül a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián Nimród fantázianevű tortája lett a győztes – közölte Selmeczi László.
Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt. Mint Nándori László zsűrielnök elmondta, az idei döntő nagyon szoros volt, a győztes végül a Beszterce rózsája lett. A hozzáadott cukor nélkül készült tortában a sárgabaracké a főszerep, a gyümölcs több rétegben is megjelenik, és ízében jól harmonizál a dióval és az étcsokoládéval.
A megmérettetésen – amelyet tizedik alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szakmai támogatásával – a leginnovatívabb recept különdíját a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda cukrászai, Novák Ádám és Dovalovszky Barbara nyerték a Szeszélyes dió nevű tortával, míg a legjobb, gyógyhatású alapanyaggal készült tortáért járó különdíjat Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto Cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű tortájáért.