Örömzene esténként a keszthelyi Sétálóutcán (zaol.hu)

A tavalyi tapasztalatok és visszajelzések nyomán idén is megrendezi a Keszthely Street Festival-t a Belvárosi Kereskedők Egyesülete. A fesztivált az a szándék hívta életre, hogy este is élettel teli legyen a belváros. 

A Sétálóutca közepén álló színpadon augusztus 19-ig, minden hétköznap 19 és 22 óra között neves zenészek akusztikus stílusban szórakoztatják a közönséget, akik természetesen ingyenesen hallgathatják az örömzenét.

– Elsősorban a vendéglátóhelyek profitálnak ebből, az üzletekben való vásárlás az esti időszakban nem annyira jellemző. Ha bejönnek a vendégek délután múzeumlátogatásra, ne menjenek vissza a szálláshelyre, vacsorázzanak itt a keszthelyi belvárosban – szólt a zenés esték céljáról a Belvárosi Kereskedők Egyesülete képviseletében Nagy László fő szervező.

– Példaértékűnek tartom, hogy ez nem az önkormányzat által szervezett program, hanem a kereskedők által elindított kezdeményezés. Az összeget a tavalyi évhez képest növeltük: idén a képviselő-testület döntése értelmében 3 millió forinttal támogatja az önkormányzat a rendezvényt – mondta Nagy Bálint alpolgármester. A tavalyi fesztivál legsikeresebb előadói idén is zenélnek, de újak is lesznek: a nyár folyamán többek között fellép a Belmondo zenekar, Torres Dani, Szabó Leslie és Petruska. E héten kedden Jasz Andras & Barta Zsolt, szerdán Fekete Jenő, csütörtökön Lenthár Balázs zenél.