Őrizetben a siófoki dohánybolt rablói (police.hu)

Ahogy korábban megosztottuk, nagy erőkkel folyt a keresés két férfi után, akik szerdán, 2021. december 15.-én zárás előtt erőszakkal vették el a Penny bolt melletti bevételt a siófoki dohányboltból. A rablás során az elkövetők erőszakot is alkalmaztak, hogy a bolt bevételét megszerezhessék. Az esetet követően a tettesek elmenekültek a helyszínről, azonban a siófoki nyomozók már el is kapták őket – írja a police.hu.

A nyomozók a szemle során lefoglalták a bolt, és a környéken lévő kamerák felvételeit is. A rögzített nyomok és a felvételek elemzése alapján a fejér megyei rendőrök segítségével sikerült azonosítani, és december 17-én este elfogni a feltételezett elkövetőket.

A dégi és a mezőszilasi lakosokat lakhelyükről előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a 23 éves R. Imrét és a szintén 23 éves K. Márkot rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.