Óriási kiárusításba kezdett a Nemzeti Vagyonkezelő a Balatonnál (napi.hu)

Négy balatoni és egy Római-parthoz közeli  üdülőingatlant hirdetett meg árverésre a nemzeti vagyonkezelő. Egyes érdeklődők kedvét szegheti a másfél éve bevezetett értékesítési módszer: az ingatlanokat kizárólag együtt lehet megvásárolni, a licit 3,6 milliárdról indul. A csomagban benne van a siófoki Erzsébet szálloda is.

Vonzó befektetési célpont lehet az az öt üdülőingatlan, amit az év végén dobot piacra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). Az online árverés érdekessége, hogy a négy balatoni – három vízparti – egykori üdülőt, valamint egy Római-part közeli, Nánási úti ingatlant csak csomagban lehet megvásárolni, az együttes kikiáltási áruk áfával együtt 3 milliárd 620 millió forint – írja a napi.hu.

Az elektronikus aukció iránt érdeklődőknek 2020. december 30-ig már be kellett fizetniük a 905 millió forintos árverési biztosítékot, licitálni pedig 2021. január 4. 8 órától január 6. 21 óráig lehet – derül ki az árverési hirdetményből.

Siófok – Hotel Aranypart

Egy év után ismét árverésre bocsátják a siófoki Erzsébet szállodát, amit Hotel Aranypartról kereszteltek át. Az ingatlan kikiáltási ára – az üzemeltetéshez szükséges ingóságokkal együtt – bruttó 2,09 milliárd forint.

Az állami tulajdonban lévő, saját kikötővel rendelkező ingatlan „Siófok legértékesebb üdülőterületén, az Aranyparton (szállodasor), a Beszédes József sétány 82. található. Közvetlen parti ingatlan, azonban a Balatontól egy 30 méteres parti sáv választja el, amely nem része az ingatlannak, szabad strandként működik” – olvasható a pályázati kiírásban. Az 1,7 hektáros ingatlanon három fő épület áll (ezek összes nettó területe 9503 négyzetméter), továbbá park, sportpályák, játszótér és kikötő található. Az MNV szerint a park és az épületek jó állapotban vannak, gondozottak, rendezettek. Jelenleg a helyi építési szabályzat szerint az üdülőövezeti ingatlan 25 százaléka beépíthető, a minimális zöldterület aránya 40 százalék.

Az ingatlanon két 1980-ban házgyári „nagypaneles” technológiával épült szálloda- és kiszolgáló épület áll, amelyek több emelete belső felújításon esett át 2012-ben. A középső, főépület 9 szintes, az emeleteken apartmanok és szobák, valamint rekreációs helyiségek vannak. A háromszintes szállodaépület földszintjén kiszolgáló helyiségek vannak (recepció, társalgó, presszó, hőközpont). A harmadik épület egy négyszintes, vasbeton vázas, lapos tetős” szezonális szálló”, amely nyugati irányban egy folyosóval kapcsolódik a 9 szintes főépülethez, ennek a földszintéjén recepció, konyha, étterem, iroda és vizes blokkok találhatók, az emeleteken raktárak, stúdió és tanácsterem.

Balatonlelle – Köztársaság utca

Közvetlen vízparti ingatlanfejlesztés terepe lehet a Balatonlelle központi részén, a Köztársaság utca 40. szám alatt lévő, 5,5 ezer négyzetméteres üdülőingatlan. Észak felől teljes szélességében vízparttal rendelkezik és a növényzete ősfás, parkosított. Az ingatlant déli irányból a Köztársaság utca és az azzal párhuzamosan futó a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal határolja. Az irányárát 285,7 millió forintban határozta meg az MNV.

A telken három épület áll, ezeket évek óta nem használták, kívül-belül felújításra szorulnak. Az utcafront felőli kétszintes villaépület helyi védett épület, az ingatlanon még egy kétszintes szálloda és egy földszintes konyha-étkezde található.

Balatonlellén, a Köztársaság utca 18. szám alatt a fenti ingatlannál közel háromszor nagyobb, 1,5 hektáros üdülőterülettől is szabadulna az állam, ezt szintén a Balaton-part és a vasútvonal fogja közre. Az ifjúsági táborként is hasznosított Tópari üdülő évekkel korábban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat üdülője volt. Az irányára 860 millió forint, amit még 9 millió forint értékű ingóság is kiegészít, amit szintén megvetetnek a licitálókkal. Az ingatlanon egy ötszintes üdülőépület, nyolc faház, egy portaépület és melléképület áll, a parkja, növényzete ápolt, gondozott.

Az épületek a 1970-es, -80-as években készültek, közepes műszaki állapotban vannak, az MNV szerint rájuk férne a korszerűsítés. Az ingatlanon legalább ötven autó parkolhat.

Balatonakali – Vakáció táborhely

Az üdülőcsomagban eladnának egy közel kilencezer négyzetméteres, eddig diáktábornak használt balatonakali ingatlant is, 139 millió forint irányáron. A Vakáció táborhely nem vízparti, hozzávetőleg 1,3 kilométerre van a Balatontól; a települést átszelő a 71-es számú főút Balatonnal átellenes oldalán található, a Fenyvesalja utca 3. szám alatt.

A telken az 1970-es években épült húsz faház, valamint hat tégla, illetve fa könnyűszerkezetes épület (konyha-étkező, szakácsház, fürdő, wc, raktár, orvosi ház-társalgó), továbbá egy fémszerkezetű zárt szín és egy sportpálya található. Az üdülőterületi besorolású telek 20 százaléka beépíthető, a zöldfelület aránya legalább 60 százalék. Az egykori üdülőtábort a – több önkormányzat által alapított – kiskunhalasi Vakáció Közhasznú Nonprofit Kft. üzemeltette, amely a 2012-ben kötött egyéves bérleti szerződésének lejárta után jogcím nélküli használóként birtokolja az ingatlant. Az MNV az árverési hirdetményben azt is írja, hogy „a természetbeni birtokátruházását nem vállalja”.

Budapest – Római part

Az ingatlancsomag ötödik eleme egy budapesti, III. kerület Nánási út 27. szám alatti, 4200 négyzetméteres ingatlan, amiért 235 millió forintot kér a nemzeti vagyonkezelő. Az ingatlan a fővárosi önkormányzat 2019. november 8-ai rendelete alapján jelenleg változtatási tilalom alatt álló területen fekszik (mint a Római-part teljes hullámtere, hogy – a főváros szándéka szerint – megakadályozzák a gát- és ingatlanépítések által okozott környezeti károkozást.)

Az egykori üdülőépület az 1960-as években épülhetett, jelenleg fűtés, meleg víz nincs benne, leázás és vizesedés nyomai láthatók a falakon, teljes körű felújításra szorul. Több éve nem használják, „jelenleg hajléktalanok általi jogcím nélküli használtban van” – olvasható az árverési hirdetményben, amit a napi.hu szemlézett.