A bejegyzés így folytatódik:
Bolygónk története csodálatos felfedezéseinek helyszínei, amelyek a geológia tudományának fejlődését szolgálták. Világszerte találhatók, és földtani értelemben változatosak. A „Második 100” elismerése és népszerűsítése az IUGS által további megbecsülésükhöz, oktatási helyszínként való felhasználásukhoz és – ami a legfontosabb – megőrzésükhöz vezethet.
E helyszínek egyike pedig mostantól nem más, mint a Bakony–Balaton-felvidék plio–pleisztocén freatomagmás monogenetikus vulkáni mezőjének „fordított tájképe”! 
Mivel nem csupán a kiválasztott geohelyszíneket bemutató kötetben megjelent angol nyelvű ismertető (a PDF formátumú, gyönyörű kiállítású könyv letöltési linkjét az első kommentben találod), de már annak címe is tele van szakkifejezésekkel, fontosnak tartottuk egy közérthető, magyar nyelvű összefoglaló elkészítését:
Az igen forró, több mint 1000 °C fokos kőzetolvadék (magma) a földkéreg repedésein keresztül érte el a felszínt (innentől már láváról beszélünk). Mivel a magma a felszín felé haladva a mélyben „találkozott” a középidei karbonátos kőzetekben (mészkő, dolomit), illetve az akkorra már a területről visszahúzódott egykori Pannon-tó folyóvízi-tavi üledékeiben (homok, agyag, kőzetliszt) tározódó vízzel, általában heves gőzrobbanásokkal vette kezdetét a vulkáni aktivitás: ezt freatomagmás robbanásos vulkánosságnak hívjuk (ennek „motorja” tehát a magma-víz kölcsönhatás). Többnyire ún. maar-diatréma szerkezetek, illetve azok széles és mély kráterei körül tufagyűrűk alakultak ki. Számos helyen alakultak ki a krátereken belül salakkúpok, lávafolyások és egyes esetekben lávatavak is. Ez a vulkánosság monogenetikus jellegű volt, tehát az aktivitás – bár annak jellege időben változ(hat)ott egy adott vulkán esetében is – többnyire „egy menetben” megtörtént.
A Tapolcai-medence vulkánjai 4,5 és 3 millió évvel ezelőtt, a pliocén korban működtek, majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat (tanúhegyeket) hozott létre: ezek tetejének szintje ahhoz a – maihoz képest magasabban fekvő – ősfelszínhez közeli, amelyen ezek a vulkánok évmilliókkal ezelőtt kitörtek. Geomorfológiai inverzió („fordított tájkép/domborzat”) akkor alakul ki, amikor a felszín szelektív lepusztulása során idővel a kiemelkedések mélyedésekké vagy a mélyedések térszíni kiemelkedésekké alakulnak.
A Tapolcai-medence esetében az utóbbi történt: a kitörési központok közelében – a későbbi szél- és vízerózióval szemben ellenállóbb – vulkáni képződmények kerültek a felszínre, míg az egykori pannon síkság laza üledékfelszíne lepusztult (ezt a folyamatot ráadásul a terület lassú emelkedése is segítette), és mára fokozatosan kialakult a Tapolcai-medence tanúhegyekkel ékesített, emblematikus tája. Fontos hangsúlyozni, hogy tanúhegyeink nem az egykori vulkáni felszínformákat, hanem azok gyakran gyökerükig lepusztult maradványait, roncsait jelenítik meg!
A Földön gyakoriak a fordított domborzati viszonyok, de az egykor lávával feltöltött, szorosan egymás mellett elhelyezkedő freatomagmás vulkánokból álló felszínformák ritkák. Az IUGS ezt a különleges geomorfológiai (felszínalaktani) értéket ismerte el ezzel a rangos elismeréssel.
Az emblematikus Tapolcai-medence eddig is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Bakony–Balaton UNESCO Geopark egyik „zászlóshajója” volt, de ez a „very best of” nemzetközi elismerés még tovább növeli e mesés vulkáni táj jelentőségét! – olvasható a Bakony-Balaton Geopark Facebook oldalán.