Otthoni verskoncertek a Balaton gyakori gitáros-énekes fellépőjétől

Verses, zenés, bordalos műsorral, valamint gyermekeknek szóló versekből összeállított előadásokkal rendszeres szereplője a balatoni gasztronómiai rendezvényeknek, és színházaknak Huzella Péter. A Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes most otthonról szól a gyerekekhez. 

Balatonszemesen a Zenepavilonban, Balatonfüreden a Balatoni Hal és Borünnepen, és még számos balatoni helyszínen találkozhattunk az elmúlt években rendszeresen Huzella Péterrel, valamint a gyermekeknek szóló verses műsorával. Ugyanakkor szól a Kossuth-díjas zeneszerző a felnőttekhez is, hiszen sokak által nem ismert bordalokat ismerhettünk meg tőle például a tavalyi Füred Gasztro Rendezvényen.

Huzella Péter most a koronavírus járvány idején sem hagy fel a zenével, házi koncertsorozatba kezdett. A közösségi oldalán jelentette be még korábban a koncertek tervét, azóta pedig minden nap jelentkezik gyerekeknek szóló tartalommal.

“Emlékeztek még a Zenegér- című televíziós műsoromra? Négy és fél éven keresztül ment majd’ minden vasárnap reggel. Élő műsor volt, így aztán hetenként kellett írnom egy új dalt. Nagyon élveztem, mert próbára tette a dalszerző képességemet és a szorgalmamat is.Sajnáltam amikor abbamaradt, pedig elég nagy siker volt. Akik akkor nézték az adásokat, küldtek nekem a rajzokat, énekeltek velem, ma már felnőttek, gyerekeik vannak. Most pedig mivel bezártak a Kultúrházak, színházak, iskolák, és valamennyien magunkra csukjuk az ajtót, itt az ideje, hogy folytassam. Holnap elkezdek egy házi koncert sorozatot itt a Facebookon a délelőtti órákban.” – fogalmazott.