Öleléssel köszönnek a györöki iskolában (sonline.hu)

Egy somogyi iskolában is bevezették az ölelgetős köszöntést – számol be a sonline.hu.

Az elmúlt hetekben futótűzként járta be az internetet egy felvétel, amelyen az látható, ahogyan egy texasi iskola első osztályos diákjai ölelkezve búcsúztak el egymástól a tanítás után. A videót több mint 16 millióan látták, a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek az elismerő hozzászólások. Most pedig egy magyar iskolában is bevezették ezt a köszöntést.

A szőlősgyöröki Dél-Balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskolában az ajtó melletti falon különböző matricákat helyeztek el, amelyek mindegyike egy–egy köszönésformát mutat. A gyerekek ezek alapján választhatják ki, hogy öleléssel, simogatással, kézfogással, pacsival vagy éppen tánccal búcsúznak el az ajtóban álló tanáruktól, tanulótársuktól.

Az, hogy ki áll az ajtóban, napról napra változik.