Olasz Anna hosszútávúszó adott tanácsokat a Balaton-átúszásra

Június 30-án rendezik meg a 36. Lidl Balaton-átúszást. Az 5,2 kilométeres táv leküzdése nem kis feladat, így érdemes rá megfelelően felkészülni. Olasz Anna világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó a csupasport.hu-nak mondott hasznos tippeket, amelyek segíthetik a Révfülöpön rajtoló és Balatonbogláron célba érő verseny teljesítését.

Szénhidrát, magnézium, folyadék, felszerelésteszt szerepelnek Olasz Anna, legeredményesebb aktív nyílt vízi úszónk ajánlásában, amely a Balaton-átúszásra és bármilyen nyílt vízi tempózásra segítséget nyújthat.

1. Ne tele hassal ússzunk.
Senkinek sem kellemes, ha a hullámok és a fáradtság mellett hányingerrel küzd. Semmiképpen se a verseny előtt fél órával vágjunk be egy nagyobb menüt. Aki úszik és készül, az pontosan tudja, hogy mire van szüksége, de alapvetően két órával a verseny előtt érdemes enni, azt követően már nem.

2. Fogyasszunk sok szénhidrátot.
A nagyobb úszás előtt néhány nappal már érdemes az étkezésünkben előtérbe helyezni a szénhidrátokat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tésztát tésztával együnk, de érdemes az átlagosnál több szénhidrátot vinni a szervezetünkbe, hogy az felkészüljön a jelentős kihívásra.

3. Fontos a folyadékbevitel.
Már az úszást megelőző napokban érdemes több folyadékot fogyasztani, és különösen igaz ez a verseny napjára. A vízben meg sem érezzük, hogy mennyit izzadunk, és így milyen sok folyadékot veszítünk, szóval figyeljünk arra, hogy igyunk. Az izotóniás folyadékok különösen sokat segíthetnek, hogy ne merüljön le a szervezet. És ne a Balatonból pótoljuk a folyadékot.

4. Szedjünk magnéziumot.
Az izotóniás italokkal a magnéziumbevitelt is segítjük, ami azért fontos, hogy megelőzzük a görcsöket, izomfáradást. Aki nem szokott magnéziumot szedni, annak az úszás előtt egy-két nappal elég bevennie egyet naponta, de én például mindennap szedek magnéziumot, mert edzésen is begörcsölhet a talpam, a vádlim.

5. Teszteljük a felszerelésünket.
A Balaton-átúszás nem 50 méter gyorsnak megfelelő táv, hogy kibírjuk, ha nem kényelmes valami. Nagyon rossz, ha egy-két órán keresztül szorít a sapka, a szemüveg vagy az úszódressz, éppen ezért mindent teszteljünk, hogy ideális lesz-e nekünk a versenyre.

A Balaton-átúszásról egyéb információk itt találhatók.