Ököllel verte szét a mintavevő autót egy Somogy megyei férfi (liner.hu)

Ahogyan az Országos Mentőszolgálat fogalmazott a bejegyzésében, „a világ legostobább feltételezése, hogy az Országos Mentőszolgálatnál szolgáló egyetemisták azért mennek mintát venni a Covid gyanús betegekhez, mert előre megfertőzött tesztekkel szeretnék fenntartani a Koronavírus járvány látszatát.” – írja a liner.hu.

Ennek ellenére mégis ezt feltételezte egy Somogy megyei férfi, aki agresszíven lépett fel, és megtámadott két fial mintavevő önkéntest. Az eset még csütörtökön történt Tabon, ahol a vírus-szkeptikus férfi odalépett a védőruhában lévő mintavevőkhöz, és azt követelte, hogy adják át neki a mintákat.

Miután erre nem került sor, rátámadt az egyetemistákra, akik a mintavevő autóban bújtak meg, amit a férfi percekig ütött ököllel, miközben ordított. „Miután nem tudta megszerezni a mintákat, saját autójába ülve távozott a helyszínről.”

„A rendőrök azonban hamar beazonosították, megtalálták és eljárást indítottak vele szemben. Köszönjük a rendőrség hatékony segítségét és a mintavételezésbe résztvevők áldozatos munkáját!