Nyolcvanéves szépségek a sétányon (balatonfured.hu)

Stílusosak, az apró részletekig kifinomultak, még véletlenül sem egyformák. Ipari remekek. Kár, hogy már nincsenek az utakon, ezért jó, hogy megmutatják magukat Füreden – írja a balatonfured.hu.Igazi esztétikai élményt adó, mintegy ötven veterán autót láthatnak az érdeklődők május 6-7. között Balatonfüreden, a IV. Concours d’Elegance keretében. Hazai és külföldi gyűjtők jóvoltából több különleges és egyedi összeszerelésű autó lesz látható a Vitorlás téren illetve a Tagore sétányon, köztük egy több mint nyolcvanéves, igazán tetszetős BMW 315 Roadster.

Tavaly nagy közönségsikert aratott, hogy a veterán autók mezőnyét egyenként mutatták be a Tagore sétányon. Idén is így lesz, minden egyes autó egy rövid szakmai bemutató kíséretében felgördül a vörös szőnyegre. Ezúttal is legalább harminc évvel ezelőtt készült, eredeti, üzemképes, klasszikus autók szerepelnek a bemutatón.

Néhány igazi kuriózum, egész Európában ritkaságnak számító modell is lesz az autók között. A szépségverseny egyik különleges darabja, az 1976-ban gyártott Daimler DS420, Romániából érkezik. Az utolsó valódi limuzinnak tartott, gondos kézi munkával összeszerelt autó Erzsébet brit anyakirálynő kedvenceként vonult be az autótörténelembe. Az uralkodó négy tagból álló flottát tartott fenn belőle. A Füreden látható modell korábban Ralph W. Roe, Norwich főpolgármesterének tulajdonában állt.

Az idei évi nevezettek között látható lesz majd egy különleges Hoffmann&Novague R200 kupé, amelyből mindössze 30 darabos szériát terveznek, itt lesz egy kora legmenőbb sportkocsijának számító Mercedes SL, és egy szép darab a hatvanas évek óta presztízsét töretlenül őrző Ford Mustangok közül. Az exkluzív márkák, mint a Ferrari, Daimler, Chrysler és a Bugatti sem hiányoznak majd, utóbbiból több modell is lesz, például a fenti képen látható T49, amelyből összesen csak 470 darab készült.

A szocialista autóipar különlegességei is helyet kapnak, például a „kelet Porschéjának” tartott Skoda 130 RS. Több különleges kelet-európai autó is bemutatkozik, a maga korában abszolút luxusnak számító cseh Wikov, az első világháború után alapított csehszlovák Aero, 1929-ben gyártott első önálló tervezésű személyautója, vagy a magyar származású Járay Pál liszensze alapján, kis sorozatban gyártott Tatra T87, amely korának egyik leggyorsabb autója volt köszönhetően a forradalmian új légellenállás kezelésének.

Ezúttal is egy öttagú zsűri szavazatai alapján osztják ki a díjakat, de a közönség is voksolhat a számára legszebb veterán autóra. Az autók bírálatánál elsősorban a szépség, az esztétikai megjelenés a legfontosabb, nem véletlen, hogy a zsűriben a műszaki szakértők mellett művészettörténész és képzőművész is szerepel. Idén négy kategóriában versenyeznek az ipari műremekek: a veterán kategóriában az I. világháború előtti időkből származó modellek, a vintage kategóriában a II. világháború előtt készült járművek, classic kategóriában az 1945-1985 között gyártott autók, míg youngtimerként az 1985-1995 között forgalomba került négykerekűek mérik össze szépségüket.

Az eredményhirdetés után a díjnyertes autók idén is tiszteletkört tesznek a városban.

A Concours d’Elegance története egészen a 17. századi francia arisztokraták világához vezethető vissza, akik a nyári hétvégéken felvonultatták lovas kocsijukat Párizs parkjaiban. A ’20-as, ’30-as évek Magyarországán is közkedvelt eseményeknek számítottak az efféle mustrák, amelyeket először a Margitszigeten, majd a lóversenypályán rendeztek meg. Itt a „legelegánsabb pesti nők és autók” gyűltek össze, a hölgyek a rendezvényre külön ruhakölteményekkel készültek, az urak nemegyszer egyedi, különleges karosszériát rendeltek autójuknak. Időközben a technika ugyan fejlődött, a szándék marad, ezt a hagyományt folytatja a Balatonfüred Concours d’Elegance.