Nyolcezer idénymunkás hiányzik a mezőgazdaságból (Világgazdaság)

Csaknem nyolcezer idénymunkással kevesebb dolgozott a mezőgazdaságban az idén júniusban, mint egy évvel korábban, az idegenforgalomban viszont több mint ezerrel nőtt a számuk, és több mint tízezerrel többen élnek alkalmi munkából. 

Az idénymunka és az alkalmi munka az egyszerűsített foglalkoztatás egy-egy fajtája. A legtöbb egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozó a kereskedelemben helyezkedett el, de jellemző még ez a foglalkoztatási típus az építőiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is – tudta meg a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az elmúlt öt év foglalkoztatási adatait vizsgálva jól látszik, hogy az alkalmi munkások száma folyamatosan növekszik. Torzítja ugyanakkor a képet, hogy ezzel egyidőben csökken a feketén foglalkoztatottak aránya, ami a piac fehéredését mutatja.

A hivatalos nyilvántartásban egy foglalkoztatott egy hónapban csak egyszer szerepel, de ugyanaz a foglalkoztatott egy vagy több foglalkoztatóhoz kapcsolódóan naptári éven belül több hónapon keresztül is szerepelhet.

Alkalmi munkák esetében a nyár a domináns időszak: míg idén januárban csaknem 189 ezer alkalmi munkás dolgozott, addig júniusban már 269 ezer. Általában a július a csúcs és egyben a fordulópontot – addig minden hónapban növekszik a létszám, majd csökkenni kezd. Januárban foglalkoztatja a legkevesebb alkalmi munkást a gazdaság. A növekedés ötéves távlatban is jól látszik: 2014 júniusában 166,7 ezer alkalmi munkás dolgozott hivatalosan, mára több mint százezerrel nőtt a számuk.

A legdinamikusabban az idegenforgalmi idénymunkások száma növekszik: a turizmus folyamatos bővülése miatt az elmúlt öt évben csaknem megduplázódott a számuk.