Nyíltvízi úszó vk – Német győzelem a férfiaknál, brazil a nőknél, nincs magyar a tízben (mti)

A férfiaknál a német Florian Wellbrock, a nőknél a brazil Ana Marcela Cunha diadalmaskodott a nyíltvízi úszó világkupa-sorozat szombati, balatonfüredi állomásán, ahol magyar versenyző nem került a tíz közé.

A Magyar Úszás Napján megrendezett esemény megnyitóján Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében elmondta, hogy a Magyar Úszás Napját hat éve rendezte meg először nagy sikerrel a Magyar Úszó Szövetség, és azóta minden júniusban köszöntik a sportolókat, a sportolni vágyókat, a sportszerető látogatókat.

“Az első két olimpiai aranyérmünket úszásban szereztük meg, és mára bátran kimondhatjuk, hogy mi igazi úszó nemzet vagyunk” – mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy a Magyar Úszás Napjának jegyében nemcsak Balatonfüreden, hanem az ország más városaiban is úszni hívják, úszásra ösztönzik az érdeklődőket az uszodai- és a strandprogram szervezők.

“Hazánkban ezt a napot eddig is több tízezrek tölthették a víz örömeinek adózva. A Magyar Úszó Szövetség azonban az Úszás Napjának világszintre terjesztését kezdeményezte, hogy minél többeket nyerjen meg e sportnak” – nyilatkozta Szabó Tünde.

A férfiak versenyében – amely négy, egyenként 2,5 kilométeres körből állt – a német Floriian Wellbrock szinte végig vezetve, rendkívül magabiztos győzelmet aratott, a második helyen a szám olimpiai és világbajnoka, a holland Ferry Weertman végzett, míg a harmadik a francia Axel Raphael Reymond lett.

A legjobb magyar a 18. helyen célba csapott Huszti Dávid lett, valamint a 19. Székelyi Dániel – aki ínhüvelygyulladással küzdötte végig a viadalt -, így a világkupa és a tavalyi világbajnoki eredményei miatt “védett” Rasovszky Kristóf mellett ők utazhatnak a glasgow-i Európa-bajnokságra. Utóbbi múlt szombaton Setúbalban világkupa-versenyt nyert, azonban Portugáliában Olasz Annához hasonlóan megbetegedett, s Balatonfüreden a verseny végére elkészült erejével.

A nőknél Olasz Anna volt védett az Eb szempontjából, végül mellé a 12. helyen célba csapó Novoszáth Melinda és a 16. Sömenek Onon Kata csatlakozott a skóciai kontinensviadalra utazókhoz. A viadalt egy elképesztő hajrával a 25 km-en olimpiai címvédő brazil Ana Marcela Cunha nyerte.

Az egész napos rendezvény keretében 13 órától a Magyar Úszás Napja alkalmából tömegúszó-viadalra került sor, 16 órától pedig a magyar utánpótlás-bajnokság zárja a programot Balatonfüreden.

Eredmények:

férfiak:
1. Florian Wellbrock (német) 1:55:40.2 óra
2. Ferry Weertman (holland) 1:55:57.0
3. Axel Raphael Reymond (francia) 1:55:59.1
…18. Huszti Dávid 1:56:34.0
19. Székelyi Dániel 1:56:36.9

nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:05:53.1 óra
2. Haley Danita Anderson (amerikai) 2:05:53.4
3. Rachele Bruni (olasz) 2:05:54.7
…12. Novoszáth Melinda  2:06:20.9
…16. Sömenek Onon Kata 2:06:42.1
…20. Olasz Anna 2:07:11.6

“Balatonfüred neve és a minőségi nyíltvízi úszás összeforrt az elmúlt öt évben, hiszen minden esztendőben vendégül láttunk egy kiemelkedő eseményt. A tavalyi év volt a csúcs, a világbajnokság óriási siker volt, és a város is rendkívül sokat profitált a rendezésből” – fogalmazott a verseny előtti sajtótájékoztatón Bóka István polgármester.

A városvezető hozzátette, bár szakértők szerint sosem volt még ilyen erős a mezőny a füredi világkupa-viadalok történetében, a szívük mégiscsak azért dobog, hogy lássanak végre egy magyart is a dobogón, leginkább a felső fokán.

Mint elhangzott, öt kontinens 27 országának úszói indulnak szombaton, a férfiaknál 77-en neveztek, többen, mint a tavalyi világbajnokság 10 kilométeres számára.