Nyaraló ingatlanokba járnak a vaddisznók (veol.hu)

Nincs meg az egyensúly az emberek és a vadak között. A jogi hátteret rendezni kell, hogy ki és milyen feltételekkel léphet fel a lakott területekre tévedt vadakkal szemben – hangzott el Veszprémben egy Balatoni Szövetség (BSz) által rendezett kerekasztal beszélgetésen.

A veszprémi megyeszékhely néhány éve lépett be pártoló tagként a Balatoni Szövetségbe. „Abban hiszünk, hogy a város és a Balaton egy egység, egy régióhoz tartozik. Nagyon örülök, hogy ez az első esemény, amelyet itt a városházán szervezett meg a Balatoni Szövetség, bízom benne, hogy lesz folytatása” – mondta köszöntőjében Porga Gyula polgármester.

Az elmúlt években megnövekedtek a vadkárok. Nem csak a külterületeken, hanem a belterületi ingatlanoknál is. Emiatt több önkormányzat a BSz-hez fordult, hogy tegyenek valamit az ügyben.

Balassa Balázs a szövetség elnöke a kialakult helyzetről adott tájékoztatásában elmondta:

–  A vadaknak nincs akadály, a kisebb kerítéseket széttörve bemennek a nyaraló ingatlanokba. Feltúrják a füvet, tönkre teszik az öntözőberendezéseket. Kezelhetetlennek tartjuk ezt az állapotot. A vadásztársaságok általában arra hivatkoznak, hogy belterületen nincs lehetőségük arra, hogy védekezzenek. Próbálunk megoldást találni a problémára. Az előrelépés érdekében megkerestük az érintetteket, a vadásztársaságokat, a rendőrséget, illetve a polgármestereket.

Három megyében Veszprém, Zala és Somogy összehívunk egy beszélgetést, hogy találjunk megoldást. Folyik az ötletelés, de hosszú távon, akár jogszabály módosítással, vagy megfelelő szabályozással, a helyzet kezelhetővé kell, hogy váljon. Mi tudomásul vesszük, hogy a természetben élünk. Hegyek nádasok vesznek minket körül, de mindenkinek meg kell, hogy legyen az élettere és nem biztos, hogy a vadállatoknak a lakóövezetben kell élniük.

–  Az elhagyott kertek jelentenek problémát, mert heteket töltenek ott a vadak. A kerteknek, parkoknak vannak tulajdonosai. Rá kell őket kényszeríteni, hogy tartsák ezeket rendben. Városi feladat a vaddisznók számára csak búvóhelyet jelentő helyek, vagy táplálékforrások megszüntetése.

A vadkárokkal kapcsolatban a gond az, hogy kártevők, vadászható fajok illetve védett fajok is okozhatnak nagy károkat. Vadászlőfegyvert összeszerelni lakott területen nem lehet, ezért problémás, hogy mit lehet tenni. A jogi hátteret kell rendezni – hangzott el többek között Heltai Miklós egyetemi docens előadásán.

A Veszprém megyei vadászati kerekasztal résztvevői a konferencia végén arra a megállapításra jutottak, hogy belterületen a vadgazdálkodás nincs megfelelően szabályozva. A vadbefogásra és kilövésre nincs senkinek hivatalosan lehetősége. Ha mégis történne ilyen, a kilőtt vad elvitele sincs törvényileg rendezve, ezért jogszabály módosítási javaslattal állnak elő.

(11:21)