Növekvekszik a foglalási kedv és a biztonságra való igény

Június közepén újabb fejlesztéssel rukkolt elő a Szallas.hu: bevezetésre került a Maradj biztonságban! szűrőcsoport, melybe bekerültek az értékelések alapján kiváló és patyolattiszta szálláshelyek, valamint az önálló házak, a saját konyhás apartmanok, a kerthelyiséggel, a medencével, saját stéggel vagy stranddal, trambulinnal vagy játszótérrel rendelkező helyek. 3 nap alatt több mint 10 ezer keresés során használták az utazást tervezők. A fogyasztói igényekre reagálva találták ki ezt a megoldást: a leggyakoribb ügyfélszolgálati megkereséseket és saját felméréseik eredményeit vették alapul.

 

A május közepére lendületet kapó foglalási kedv további növekedésével számolt a Szallas.hu, sejtésük pedig beigazolódni látszódik. “Vannak már olyan napok, amik messze lekörözik a tavalyi azonos napon leadott foglalások számát, és azok összértéke is felülmúlja a tervünket” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. Annak érdekében, hogy minden segítséget megadjanak ahhoz, hogy a vendégek megtalálják a leginkább kockázatmentes szálláshelyeket, bevezették a Maradj biztonságban! szűrőcsoportot.

“Bekértük az ügyfélszolgálatos kollégáktól a leggyakoribb kérdéseket, ami jó alap volt ahhoz, hogy rálássunk az igényekre” – ismertette a részleteket a vezérigazgató. Ezek a következők voltak: lehet-e már utazni, nyitva vannak-e a szálláshelyek; lesz-e más vendég is a szálláshelyen; lehet-e használni a wellnesst vagy a medencét; hogy lesz az étkezés; mennyire biztonságos a szálláshely, mit tesz ennek érdekében. Ezzel párhuzamosan a szálláshelyek adatlapján feltüntetésre kerül minden óvintézkedés és előírás, amit a biztonságos tartózkodásért tesznek meg. A szűrők bevezetését követő 3 napban már több mint 10 ezer alkalommal használták közülük kereséskor a legnépszerűbbeket, melyek az önálló ház, a saját konyhás apartman, az előleg nélkül fizethető és az ingyen lemondható opciók voltak.

“A szűrőcsoport bevezetésével és az egészségügyi, higiéniai óvintézkedések részletezésével csökkentjük a bizonytalanságot az emberekben, bizalmat ébresztünk a szállásadók iránt, csökkentjük az ügyfélszolgálat felé irányuló megkereséseket, és mindezek együttes eredményeként várhatóan növelni tudjuk a foglalások számát” – foglalta össze Szigetvári József.

szállé9 nap alatt megvalósult keresések

  • önálló ház: 38 814 (a teljes szűrő listán 2., a félpanzió előzi meg)
  • apartman saját konyhával: 27 180 (a teljes szűrő listán a 6.)
  • előre fizetés nélkül: 23 498 (a teljes szűrő listán a 8.)
  • lemondási díj nélkül: 17 369 (a teljes szűrő listán a 10.)
  • saját kerthelyiség: 7 260 (a teljes szűrő listán a 23.)