Nőtt Magyarország népszerűsége, legkedveltebb úti cél Budapest és a Balaton (magyarnemzet.hu)

Noha a végleges vendégforgalmi adatokat még nem ismerjük a nyári hónapokról, az már látható, hogy rendkívül erős szezont zárt a hazai turizmus – közölte a Magyar Nemzettel Guller Zoltán. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kiemelte: magas vendégszámot realizáltak a szálláshelyek, s a vízparti üdülőkörzetek mellett az ismertebb turisztikai térségek képviselői is nagy szezonális látogatottságról számoltak be.

– Az augusztus évek óta a legerősebb turisztikai hónap a Balatonnál és a kiemelt úti célok esetében, szerencse kellett ahhoz, hogy a nyár utolsó hónapjában valaki még szabad szobát találjon. Tele voltak a szálláshelyek, a fürdők, az éttermek, a strandok, és számos rendezvény, sportesemény fűtötte az egész nyári szezont – mondta Guller Zoltán. Hangsúlyozta: az a céljuk, hogy új szezonokat is nyissanak, vagyis ösztönözzék a belföldi utazókat hazánk őszi arcának felfedezésére. – A turizmusban, amely a nemzetgazdaság húzóágazata, az uniós átlagot meghaladó, tízszázalékos növekedés várható az év végéig – szögezte le a vezérigazgató.

 

Budapest és Balaton
Egyértelmű, hogy a belföldi és a külföldi vendégek körében egyaránt Budapest és a Balaton a legkedveltebb úti cél. Az első hat hónapban nőtt a Balatonnál a vendégforgalom, ami többek között annak köszönhető, hogy a térségben 2016 óta százmilliárdos nagyságrendben zajlottak, zajlanak fejlesztések.

Ebben az évben országszerte csaknem ezer turisztikai beruházás valósul meg, szálláshelyek, strandok, látványosságok és infrastruktúra. Ismert, 2030-ig soha nem látott mértékű támogatást ítélt oda a jelenlegi kormány turisztikai fejlesztésekre országszerte, amelyek a következő évtizedben összesen 828 milliárd forint hazai és uniós forrásból valósulnak meg. – A tavalyi 55 fizetős balatoni strand után idén nyárra harminc szabadstrand újult meg, de fejlesztettük a Tisza-tónál és a Dunakanyarban lévőket is, hogy magasabb minőséget biztosító szolgáltatások fogadják a strandolókat – mondta Guller Zoltán.

A vezérigazgató kiemelte, Magyarország népszerűbb külföldön, mint valaha, ráadásul évről évre egyre több nemzetközi sporteseménynek és nagy rendezvénynek ad otthont. – Szintén örvendetes, hogy ebben az évben turistaként mi, magyarok jóval többet költöttünk itthon, mint egy évvel ezelőtt. Az általános fejlődéshez nagyban hozzájárulnak az összehangolt kormányzati intézkedések, többek között az ágazatot érintő áfacsökkentések és a Szép-kártya is – húzta alá az MTÜ vezetője.
Előszezoni döntések
Az utószezon még tart, de az már látszik, hogy ebben az évben mérsékelten nőtt a külföldre utazó magyarok száma – mondta lapunknak a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Molnár Judittól megtudtuk: március végén az elmúlt éveket messze túlszárnyaló előfoglalási időszak zárult az utazási irodák által kínált nyaralásoknál, idén sokan már jó előre megtervezték a nyári pihenésüket, és már tavasz végén előre befizették vagy lefoglalták a külföldi utat. Különösen a családdal utazók tudták nagyon jól kihasználni azt, hogy az előszezonban jelentős kedvezményekkel, a főszezoni árnál akár harminc százalékkal olcsóbban juthattak hozzá a külföldi utakhoz.

A nyári hónapokban mérséklődtek a határon túlra szóló útfoglalások, amit a szakember a forint gyengülésével magyarázott. Több utas ugyanis feltehetően úgy gondolta, hogy a gyenge forint miatt a helyszínen drágábban jönne ki a nyaralása.

– Azok, akik utazási irodában fizették be útjukat, jól jártak, mivel az irodák átvállalták az árfolyamváltozásból adódó veszteségeket – jegyezte meg. Nagyon népszerű úti cél volt Törökország, de Görögországot, főleg a görög szigeteket is sokan keresték. Az egyiptomi és a tunéziai nyaralóhelyek kínálata idén tovább nőtt, és bár voltak erősen telített időszakok, a nyár nagy részében igen kedvező áron lehetett helyet találni ebbe a két országba.

Olaszország és Horvátország szintén népszerű volt, ezekbe az országokba jellemzően több honfitársunk közvetlenül foglalt szállást, mert a viszonylagos közelség miatt gyakori az egyéni utazás. Spanyolország esetében pedig a Kanári-szigetekre, a Costa Bravára és az andalúziai tengerpartra utaztak leginkább honfitársaink. Kedvelt volt Bulgária is, ahol elsősorban az árakra érzékenyebb, de a jó ár-érték arányú külföldi nyaralást kereső utazóközönség fordult meg.

Emellett Albánia is egyre kapósabb, viszont az országba szervezett nyaralócsomagok viszonylag kisebb kínálata miatt elég gyorsan, már a szezon elején elfogyott a lekötött helyek jelentős része.
Telt ház mindenhol
A szezon értékelésében Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke azt emelte ki, hogy összességében minden kategóriában nőtt a belföldi szálláspiac forgalma a kempingektől kezdve a magánszálláshelyeken át a luxushotelekig. Mint mondta, friss régiós jelentések szerint országszerte valamennyi szolgáltató érzékelte forgalmán, hogy fokozódott a külföldi érdeklődés, valamint azt, hogy a lakosság nagyobb része engedhette meg magának a belföldi, nemritkán a fővárosi szállodai pihenést.

– Nagyon eredményes szezont zártunk, több térségben tovább nőtt a vendégek száma, és kedvező újdonság, hogy ezen a nyáron sokkal több volt a belföldi turista a szállodákban. A magyarok hihetetlen mértékben költekeztek a Szép-kártyákról, a 2018-as nyárhoz viszonyítva hatvan százalékkal nőtt a kártyaforgalom – mondta. Különösen elégedettek a balatoniak, továbbá a hollókőiek és a hajdúszoboszlóiak, a nyugati régióban pedig a fürdővárosok környékén lévő szálláshelyek zártak kiemelkedő szezont.

Flesch Tamás arról is beszélt, hogy az időjárás miatt idén a júliusi belföldi turizmus kicsit gyengélkedett, amit azonban az augusztusi nyár bőven kompenzált. – Hagyományosan az augusztus a nyaralások fő hónapja, a fővárosban is telt ház volt. A vendéglátóipar is nagyon jó forgalmat bonyolított – összegezte. A legtöbb külföldi vendég az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból érkezett, erős küldőpiacként tartotta magát Németország, továbbá sokan jöttek a környező országokból (csehek, románok, lengyelek, ukránok). Növekszik a távol-keleti országokból érkezők száma, és Dél-Korea mellett Indiából is fokozódik a magyar főváros beutazó turizmusa.

A cikk folytatása a kempingek reneszánszáról és az ország páratlan fürdőkínálatáról itt olvasható.