„Nők a Balatonért” – 30 éves a Balaton legnagyobb civil szervezete

A Nők a Balatonért Egyesület 2025. február 1-én Balatonszárszón ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Az eseményen nemcsak a tagok idézik fel az elmúlt három évtized történéseit, eredményeit, hanem az egyesület legfőbb együttműködő partnereinek (Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség) képviselői is – áll az egyesület közleményében.

 

Harminc éve, 1995-ben alakult a Nők a Balatonért Egyesület (NABE), amikor néhány elkötelezett női aktivista felismerte, hogy a Balaton környékének környezetvédelmi problémái és a helyi közösségek társadalmi-gazdasági helyzete nem kap megfelelő figyelmet. A kezdeményezés célja nemcsak a környezet védelme, hanem a nők szerepének növelése is volt, így különös figyelmet fordítottak a női vezetőképzésre, az önállóságra és a helyi közösségek erősítésére.

Sok szép célt tűzött maga elé és valósított meg az elmúlt három évtizedben a NABE, amelynek 16 tó körüli csoportja ma is sokat tesz a Balaton térségének fenntartható fejlődéséért, környezeti és társadalmi felelősségvállalásáért, a helyi közösségek megerősítéséért. Az egyesület törekedett és törekszik az együttműködésre balatoni intézményekkel, és hasonló értékrendű civil szervezetekkel.

Parkokat, zöldfelületeket hoztunk létre, és gondozunk. Emlékhelyeinken szobor vagy tábla óvja a feledéstől nevezetes balatoni nők – a balatoni nagyasszonyok – emlékét. Tájékoztató fórumok, a Balaton érdekeinek védelme, részvétel a települések jeles napjain, információs sátrak, játszóházak, kiadványok sokasága bizonyítják az egyesület aktív, értékmegőrző és értékteremtő részvételét a balatoni polgárok életében és az ettől el nem választható természetvédelemben

– sorolta Szauer Rózsa, az egyesület elnöke elárulva azt is, hogy van férfi tagjuk is.

 

A jövőről:

Az egyesület célja továbbra is a Balaton környezeti, természeti és kulturális értékeinek megőrzése, és az emberek környezettudatossá alakítása. Elsősorban azokon a területeken, ahol a legtöbbet tehetik a tagjaink: tájékoztatók, akciók, programok, iskolai foglalkozások szervezésével, kapcsolatok építésével, valamint a Balaton-régiót érintő jogalkotás segítésével vélemények, javaslatok útján.

Az egyesület a következő évtizedekben is elkötelezetten folytatja munkáját. Kiemelt figyelmet kíván fordítani a fiatal generációk bevonására, hiszen a jövő Balatonjának védelme és fenntartható fejlődése csak az aktív és felelős fiatalok közreműködésével érhető el.

A 30 éves jubileuma alkalmából a NABE rendezvényeket, kiállításokat és egyéb eseményeket tervez, amelyek lehetőséget teremtenek a helyi lakosoknak és más érdeklődőknek  az egyesület tevékenységének és eredményeinek megismerésére, valamint a csatlakozásra – áll az egyesület közleményében.