Nincs holtszezon – Télutón jártunk Balatonbogláron (szabadfold.hu – riport)

Mondják a balatoniak: idényszerűen kerülnek a hírekbe. A nyári viharok idején, vagy ha befagy a víz. Pedig nem csupán nyara van a tónak meg jeges tele, hanem tavasza is. Noha a nyaralók sokszor nem látnak túl a vízen és a parti bódékon. Mi viszont most télutón jártunk Balatonbogláron. Épp csak kiolvadt a tó.

Hideg és gyűrött a március reggel. Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere összehúzza magán a fekete szövetkabátját, úgy mondja: kétarcú a Balaton, s főként a helyiek látják a tó vonásait a hideg hónapokban. De most télen is tele lett a part. Csikorgott az idő, a fagy felhizlalta a jeget, jöttek mindenhonnan korcsolyázni meg rianást lesni.

– Nehézkes a szezonhosszabbítás. Bogláron annak idején nem igazán húztak föl SZOT-szállókat, amelyeket modernizálni lehetett volna később. Bár voltak vállalati nyaralók itt is. Sőt, ma is lakatlan és eladó a Minisztertanács többhektáros üdülője a parton. De mivel a privatizáláskor inkább kisebb parcellákra hasították az állami telkeket, új és nagyobb hotel nem fért el egyiken sem. Szállodáink ezért sincsenek. Saját házukat adják ki nyaranta a bogláriak, ők meg leköltöznek a garázsba. Ősszel aztán visszafoglalják otthonukat. Persze a panzióink, vendégházaink működnek folyamatosan.

Szürke kérgű platánok közt tartunk a sétány felé. Avart égetnek valahol. Fölkapja a szél a füstcsíkot, Fonyód felé tolja. A polgármester, aki biológiát és kémiát tanított a helyi középiskolában, s olykor még mindig álmodik a katedrával, magyarázza: azért is szeretnek itt házakat bérelni a gyerekesek, mert legalább nem feszélyezik őket a zsivajra érzékeny szállodai szomszédok.

Boglár így lett a családok üdülővárosa. Az elmúlt öt évben 500-600 milliót nyertek uniós pályázatokon, s ennek a duplája is bejöhet hamarosan újabb fejlesztésekre. Mutatja Mészáros Miklós a gondozott partot, a többgenerációs óriás játszótereket, arrébb, a platánsétányon a borudvart, melynek faházait boglári asztalos tervezte egységesen kedélyessé.

Üresek még a parti pecsenyésbódék is. Rajtuk tépázott ragaszok régi nyarak fogásairól. Pünkösdtől nyitnak. Bár van, aki csupán akkor kezdi sütni a fej nélküli argentin hekket, amikor Révfülöpről fáradt karcsapásokkal közelítenek a Balaton-átúszók Boglárra július első hétvégéjén.

De most még tényleg nyújtózik a Balaton, ráérősen. Vonatzúgás sincs, a sínpályát épp felújítják. Sirályok vijjognak, összekapnak egy ostoba kárászon, amely felkínálja magát nekik a víz felszínén.

Felérve a boglári dombra, a Szent Erzsébet parkban újra sűrűvé dermed a csend. A kék és a vörös kápolna alatt, az amfiteátrum közepén, ahol nyaranta szabadtéri színi előadásokat tartanak, s ahol a fakó levendula ma még egyáltalán nem készül a lila sarjadásra, Mészáros Miklós mesélni kezd:

– Színfoltokat keresünk. Nem tömegrendezvényekre hajtunk. Áprilisban ismét itt lesz a Fishing & Hunting tévécsatorna nemzetközi pontyversenye. Pünkösdkor ezer néptáncos gyerek ropja a Méta Fesztiválon. A Kultkikötő egész évben ellát minket színházi produkcióival. Van egy csodás kalandparkunk is. Azt próbáljuk elérni: lüktessen a kínálat, ne összevissza hullámozzon. Nekünk a sportturizmus is komoly lehetőség. Bogláron épült fel a Nemzeti Kézilabda Akadémia hatalmas sportcentruma, tóparti szállóval. Mocsai Lajos „hazaadta” ezt a lehetőséget, szereti ugyanis a települést. Bajnokokat nevel a százéves teniszklubunk is, amely – hadd legyek méltán elfogult – a legszebb az országban.

Mire visszaérünk a kikötőhöz, az északi partról, Révfülöp felől megiramodik a szél, és Boglárnál kisimítja a hullámokat. De azért a balatoni nyárnak még csak a váza van meg a kopasz árbocú vitorlásokkal.

A tó sem talált rá a színére. Ónszürke. Mossa ki magából a téli szennyest. Csak pár napja olvadt ki. Magas a vízállás, pedig milyen visszhangos volt néhány éve az országos morgás, hogy kiszárad a Balaton, „kifürdik belőle a vizet” a nyaralók.

Gombos Emil, a Kultkikötő boglári vezetője visz minket tovább utunkon. Együtt hátat fordítunk a szélnek, ő belekapaszkodik a gondolatba:

– Hatezres településünkön húszezren is megfordulnak júliusban és augusztusban. Egyre többen vannak, akik már nem csupán a vizet látják a tóban. Kulturális meder is nekik a Balaton. Két évvel ezelőtt megkerestük a boglári polgármester urat, hogy Földvár mellett itt is szerveznénk a Kultkikötő programjait. A nyár legnagyobb balatoni kulturális rendezvénysorozata a miénk. Tizenkét esztendeje hozta létre Nagy Viktor színművész. Nem idevalósi, de az lett. Én boglári vagyok, pontosan tudom: aki vállalkozóként máshonnan jön, aki – ahogy erre mondják – „bebíró”, lélekben annak is helyivé kell válnia, hogy még egy ilyen toleráns település is befogadja.

A magnóliák, a százágú virággyertyák a gyújtósukat remélik a tavaszi naptól. De az még gyenge, tétován kapdos utánunk, igyekszik megkapaszkodni a bokánknál, próbálja nyújtani az árnyékunkat. Delet harangoznak, amikor Boglár falusias szívében belépünk a Kis Szieszta vendéglőbe. Koszorúformás ajtódíszét boglári borok dugóiból fonták. Bent alig akad szabad asztal. A bogláriak élete nem szezonális. Pálffy Gábor és Pálffy Péter a két tulajdonos. Dzsesszrajongó séftestvérek.

– Visszafogott most itt az élet, de nem passzív. A minőségben pedig sosem lehet holtszezonunk – fogalmaz terített asztalnál Pálffy Gábor, míg testvére tálal. Nem ukrán, nem is lengyel halat. Hazai fogast. Saját recept a fogás.

– Biztosra veszem – beszél tovább Pálffy Gábor –, hogy jót tesznek nekünk azok, akik más szempontból néznek rá a lehetőségeinkre. Nem azokról a vállalkozókról beszélek, akik pár hétre lerohanják a Balatont, és csakis azt lesik: míg kelesztik a lángost, dagad-e már a pénztárcájuk. Csakis olyanokkal tudunk együttműködni, akik akkor is velünk vannak, ha nem élnek itt, de horgonyt vetnek a helyi közösségben. Ilyen Nagy Viktor, a Kultkikötő gazdája. Vagy Kopasz Árpád, aki az első balatoni csavargőzöst hajómúzeummá alakította a kikötőben. A rendezvények nemcsak feltöltik a vendégházakat itt, formálják az igényt is.

Átveszi a szót Gombos Emil, ő mondja, hogy például a parti borudvarból szerencsére kihajították a műanyag poharakat a borászok. Üvegpohár dukál a boglári borokhoz. A fröccshöz is. Mint ahogy műanyag kanállal sem lehet halászlét enni, s nincs kulináris élvezet, még a hurkás nyárban sem, „utasellátós” villával meg késsel.

A riport folytatása itt olvasható.

(10:04)