Neves klasszikus és kortárs alkotók képei a Vaszary Galériában

Háromszáz műtárgy, köztük kétszáz festmény, rézkarcok, szobrok kerülnek kalapács alá július 31-én, vasárnap Balatonfüreden a Vitorlás Étteremben. Az aukciót megelőzően július 20-tól a Vaszary Galériában tekintheti meg a nagyközönség a 140 millió forint összértékű műtárgyakat, melyek közül a legértékesebb darab Ferenczy Károly egyik, 1914-ben alkotott aktja – kikiáltási ára 13.5 millió forint. 

Magánszemélyek, magángyűjtők és szinte valamennyi nagy aukciósház küldött be műtárgyakat a kiállításra- olvasható Balatonfüred honlapján.A Pintér Aukciósház hatodik alkalommal rendezi meg nyári árverését a városban. Balaton, nyár, szerelem mottóval. Mások mellett Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Ferenczy Károly, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József festményei láthatók az árverést megelőző kiállításon, de több neves kortárs művész alkotása is szerepel az aukción, így Wahorn András, Bak Imre, Nádler István, Fehér László, ef Zámbó István és El Kazovszkij munkái. KuriózumkéntSalvador Dalitól is szerepel egy kisméretű bronz szobor.

A kiállított tárgyak mindegyikére licitálhatnak majd az érdeklődők, a pár ezer forintos tételektől a több milliós festményekig. Az árverésen a részvétel ingyenes!

(www.balatonfured.hu)

(10:52)