Neves hidrológus: vesztésre állunk, de még van visszaút (Balatonfüredi Napló)

“Az ingatlanmágusok profithajhászása erőből történik és konzultáció nélkül szorítja vissza a helyi lakosság érdekeit és kultúráját. A félreértések elkerülése érdekében jegyzem meg, hogy ez nem egy bolsevik szöveg, hanem annak az aggodalomnak a kifejezése, miszerint ez így tovább nem megy. Egyszerűen nem fenntartható” – mondja a Balatonról Szöllősi-Nagy András hidrológus, aki vezető beosztásban dolgozott az UNESCO-nak, az ENSZ-nek, számos külföldi egyetem vendégprofesszora és rektora volt, jelenleg pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víz- és Környezetpolitikai Tanszékének egyetemi tanára. A neves szakemberrel Mórocz Anikó készített interjút.

 

Vajon hol a határ, hol billen át a környezeti fenntarthatóság, magával sodorva az emberiséget? Vagy már át is billent, és bizonyos folyamatok nem visszafordíthatóak? Most Szöllősi-Nagy András hidrológus nyomja meg a vészcsengőt:

Kevésbé ment át a köztudatba a központi probléma, miszerint egyszerűen nem fenntartható, ahogy lokálisan és globálisan üzemeltetjük a környezetünket. Nem hosszabb, mint száz év távlatában riasztó tendenciák következnek be: 2120-ban az emberiség létszáma 12 milliárd lesz, ami épp az átbillenési pontot jelenti, ahonnét már nincs visszatérés. Nem csak a környezeti rendszereinket szennyezzük el, hanem ezek az ökológiai rendszerek képtelenek lesznek magukat fenntartani, visszafordíthatatlanul degradálódnak, magukkal rántva az emberi civilizációt is.

 

– Ez elég pokoli szcenárió… térdre-imára?
– Ez egy nagyon valós forgatókönyv, amit seregnyi szimulációs vizsgálat igazol. Az egyik meghajtó a népesség-növekedés nyomása. Lehet azt mondani, hogy Magyarország ez alól kivétel, mert épphogy csökken a népessége, ám nem tudjuk kivonni magunkat a globális folyamatok hatása alól. A migráció eleddig zömében korrupt politikai rezsimek, háborúk és a szegénység miatt történt, a vízhiány pedig környezeti migrációt fog eredményezni. Afrikában hat migráns közül öt a kontinensen belül mozog – a Szahel átmeneti zónából, ahol akár tíz évig sem esik eső, utána pedig özönvízszerűen -, egy pedig eljön Európába. A klímaváltozás miatt ez a helyzet romlani fog, ami mintegy rárakódik a népességnövekedés hatásaira.

 

– Az valós szám, hogy a népességváltozásból származó hatások az összes változás nyolcvan százalékát teszik ki, és húsz százalék a klímaváltozás számlájára írható?
– Igen, nagyjából ez az arány a két fő meghajtó között. És ez Magyarországot is érinteni fogja. A keleti régió, a Tiszántúl időben és térben még inkább ki lesz téve aszályoknak, Pannóniában pedig nedvesebb lesz az éghajlat. Olyan jelenségekkel kell majd számolnunk, mint ami tavaly Dél-Magyarországon a Rinya-patak villámárvize volt. Az árvíz vasúti töltéseket mosott el, utakat mosott alá és hidakat rongált meg. Vagy tekintsünk Németország felé, Európa legiparosodottabb és leggazdagabb országában a július közepi árvíz következtében egy éjszaka alatt százötven ember halt meg, ami a német kultúrában felfoghatatlan. Európa szívében vannak olyan települések, ahol az árvíz következtében a mai napig nincs gázszolgáltatás.

 

– Az ipari forradalom óta gyorsult fel a változás?

– Igen, kimutathatóan duplán exponenciális növekedés történt a népességben, illetve annak hatásaiban. A XX. század elején kétmilliárd ember élt a Földön, a század végén hatmilliárd, miközben a vízkiemelés meghatszorozódott. Tehát kinyílt egy olyan olló, ami nem fenntartható. Erről fog szólni november végén a magyar köztársasági elnök által összehívott Planet Budapest világtalálkozó, ahol a vizes témákat fogom össze. A központi elem itt is a víz lesz, ami a szegénységgel, az energia- és élelmiszerbiztonsággal, az egész planéta fenntarthatóságával szorosan összefügg.

 

– Mi a helyzet a Balatonnal?

– Attól tartok, hogy a profit által motivált mohó, kapzsi építési láz vissza fog lőni. A vízminőséggel már most problémák vannak. A tó elérkezett terhelhetősége határáig. Az egész országban a Balatonnak van a legnagyobb vízgyűjtője, amit három vízügyi hatóság adminisztrációja kezel. Csak politikai akarat kérdése egy integrált balatoni környezet- és vízügyi hatóság alá rendelni a tavat és annak fenntartható üzemeltetését.

 

– Miben fog megnyilvánulni, hogy a tó a terhelhetősége határára ért?

– A lopakodó katasztrófa bekövetkezése napra pontosan nem jelezhető előre. A meredek szikla fölött ha kidugjuk a fejünket, akkor még semmi baj nincs, ha a derekunkig hajolunk, akkor már kicsit billegünk, s ha egy kicsit tovább mozdulunk, akkor belezuhanunk a szakadékba. A rendszerek katasztrofális összeesése így zajlik le és nagyon gyorsan. Időnk egy részében a Badacsonynál lakunk, észbontó, amilyen építési lázat észlelünk a környéken. Az ingatlanmágusok profithajhászása erőből történik és konzultáció nélkül szorítja vissza a helyi lakosság érdekeit és kultúráját. A félreértések elkerülése érdekében jegyzem meg, hogy ez nem egy bolsevik szöveg, hanem annak az aggodalomnak a kifejezése, miszerint ez így tovább nem megy. Egyszerűen nem fenntartható.

 

– A globális klímaváltozás meg nem változtatható részéhez maximum alkalmazkodni lehet, de mit tehetünk lokálisan?

A válasz, és az interjú folytatása itt érhető el. A cikk egy rövidebb változata a Balatonfüredi Napló 2021. évi novemberi számában jelenik meg.