Népszerűek a somogyi fürdők (sonline.hu)

Több somogyi fürdő kimagasló látogatószámot ért el 2018-ban, ahol nem, ott is sikerült kiugró évet zárni, mert legalább a 2017-es eredményeket tartani tudták.

Közel azonosan alakult a látogatószám 2017-ben és 2018-ban a kaposvári Virágfürdőben, a két évet együttvéve összesen 454 ezer vendéget fogadtak – tudta meg a sonline.hu Danso-Löffler Zita fürdővezetőtől. Annyi különbség volt az esztendők között, hogy az esősebb, hidegebb nyár miatt kicsit kevesebb vendéget fogadtak, viszont az év első és utolsó négy hónapja erősebb volt a 2017-esnél. A látogatók 15 százaléka vette igénybe a kedvezményt biztosító Kaposvár kártyát. A vendégek 8–10 százaléka külföldről érkezett a megyeszékhely fürdőjébe, német és horvát vendéget is fogadtak.

Az Igali Gyógyfürdő fennállásának legsikeresebb évét zárta 2018-ban. Az elmúlt négy évben dinamikusan emelkedett a látogatószám a fürdőben, mely tavaly ért a csúcsra. Így 2018-ban már több, mint 220 ezer vendég fordult meg a fürdőnkben, ami a korábbi, 2017-es rekordév látogatottságát is 13 ezerrel meghaladta – mondta Gellért Attila marketingvezető.

– A növekedésből elsősorban a hazai vendégek vették ki a részüket, de a német ajkú látogatók száma is érezhetően emelkedett tavaly

Hasonlóan kimagasló évet zárhatott a siófoki Galerius fürdő is, amit közel 170 ezren látogattak meg 2018-ban – tudtuk meg Balogh Renáta fürdővezetőtől. A fürdő immár tizenkét éves nyitvatartásának csúcséve volt a tavalyi, s a látogatószám közel nyolc százalékkal haladta meg a 2017. évit. – Egy kicsit fordítva működünk, mint a legtöbben, hiszen zárt fürdő lévén a májusi, júniusi, július eleji rosszabb idő számunkra kedvező hatással volt – mondta Balogh Renáta. – Budapestről is sokan lejárnak már hozzánk, de több mint száz kilométeres körből szaunázó törzsvendégeink is vannak. A magasabb látogatószámra alapozva szeretnénk bővíteni a szaunavilágunkat.

A sonline.hu a barcsi és a nagyatádi eredményekről is beszámol, a teljes cikk itt olvasható.