Nemzeti sírkertbe sorolt sírokat újítottak fel Keszthelyen (mti.hu)

A keszthelyi Szent Miklós temetőben kilenc, nemzeti sírkertbe sorolt, felújított sírt adtak át. A munkákat több mint 9 millió forintból végeztette el a Nemzeti Örökség Intézete a kormány támogatásával.


Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ünnepélyes átadáson arról beszélt, hogy a sírokban, Keszthelyről lévén szó, többségében mezőgazdászok nyugszanak, de sportolók és régészek is vannak közöttük, akik közösségi, közéleti emberek is voltak, és a teljesítmény iránti elkötelezettségükkel máig érvényes példát mutattak.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója az ünnepélyes átadón kiemelte, a nemzeti sírkertbe sorolt sírok megújítása mellett az intézetnek stratégiai célja, hogy ezeket a sírokat, illetve az azokban nyugvó személyeket beemelje emlékezetpedagógiai programjába, vagyis – hasonlóan a nemzeti és történelmi emlékhelyekhez – olyan nagyjaink sírjait, mint például Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc, Benczúr Gyula, Eötvös József és Széchenyi István, minden középiskolás felkeresse.

 A nemzeti sírkert olyan, állandóan bővülő kincse hazánknak, amelyet felkutatni, felújítani, megőrizni és a jövő generációinak átadni minden magyar kötelessége – mondta a főigazgató.

Nagy Bálint (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere elmondta: a sírfelújítási program során olyan személyek sírja újult meg, akik egykor sokat tettek Keszthelyért. A városnak kiemelten fontos, hogy valamennyi közterülete, így a temetői is rendezettek, igényesek és méltók legyenek arra, hogy a keszthelyiek és az odalátogató vendégeik kegyelettel tudjanak megemlékezni elhunyt szeretteikről.

A Nemzeti Örökség Intézete több mint kilencmillió forintból újíttatta fel a sírokat a kormány támogatásával. Az intézet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsággal együttműködve minden évben összeállítja éves felújítási tervét, és ez alapján mintegy 30, nemzeti sírkertbe sorolt síremléket újít fel mintegy 75 millió forint értékben, a kormány támogatásával. A program részeként újult meg Keszthelyen Belák Sándor, Juhos Lajos, Lovassy Sándor, Darnay-Dornyay Béla és Manninger Gusztáv Adolf mezőgazdász, Csík Ferenc olimpikon, Csák Árpád régész-muzeológus, Lipp Vilmos premontrei szerzetes, valamint Ejury Lajos gyógyszerész, kémikus, Balaton-átúszó sírja.