Nemcsak ajándékoztak, gyűjtöttek is a Mikulás-hajón (hirtv.hu)

Mikulás-gyerekhajóval várta a Balatoni Hajózási Zrt. a legkisebbeket Balatonfüreden és Siófokon. A hajózási társaság dolgozói és az utasok adományokat is gyűjtöttek, a Mikulásgyár képviselőinek adták át, akik eljuttatják a rászorulóknak.

Énekkel is készültek a gyerekek, hogy aztán kaphassanak ajándékot a Mikulástól. Segédei, a manók a hajó fedélzetére lépőket szórakoztatták: a másfél órás hajós programon zenés műsorral és játékokkal várták a kis látogatókat.

„Stílszerűen melyik más hajónkon lennénk, mint a Szent Miklós nevűn, egyébként az egyik legnagyobb befogadóképességű hajón – emelte ki Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója. A hajón hatalmas belső tér várta feldíszítve az érkező gyerekeket és szüleiket.

A Bahart dolgozói és a Mikulás-hajó utasai adományokat is gyűjtöttek, főleg a kisgyerekekre gondolva készítették össze az ajándékokat.

„Tavaly 137 ezer kilogramm adomány érkezett a Mikulásgyárba, ezt szeretnénk idén túlszárnyalni. Itt, a déli parton elkezdődött az összegyűjtés, és ezt azonnal be is szállítjuk a Mikulásgyárba” – nyilatkozta Éskovács Péter sajtófőnök. Az ország minden pontjáról összegyűjtött adományokat december 20-a után a Magyar Vöröskereszt osztja szét a rászorulóknak.