Nem szűnik meg, sőt ingyenes lesz a strand Balatonföldváron (sonline.hu)

A Nyugati Strand a kikötő megépítésével ingyenessé válik és lebontják a kerítést is, így a jövőben is bárki lejuthat a Balaton-partra. Ráadásul egy új, szebb. modernebb városközpont jön létre – közölte Holovits Huba Balatonföldvár polgármestere, az egyik ellenzéki képviselő minapi sajtótájékoztatón tett állításaira reagálva. ( A tiltakozók közben már bírósághoz fordultak.)

A strand funkciója nem változik, s a negyvenezer strandoló mellett érvényesül majd a hajótulajdonosok akarata – idézi a sonline.hu Holovits Huba polgármestert. A városvezető a Potocskáné Kőrösi Anita, országgyűlési képviselő és Herényi Károly, a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület elnöke által a balatonföldvári kikötőfejlesztéssel kapcsolatban a Nyugati Strandnál tartott sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva  kiemelte: eddig is folyamatosan tájékoztatták a lakosságot a tervekről.

Az elmúlt tizenöt évben minden testület négy éves ciklusra szóló városi gazdasági programjában szerepelt a kikötő építése  Úgy gondolom, minden közügyek iránt valóban érdeklődő balatonföldvári megfelelően tájékozódhatott – ha akart – , hiszen többszörösen volt erre módja. Csak az elmúlt egy évben tucatnyi alkalommal adott tájékoztatást az önkormányzat online és írott anyagokban a beruházásról, az előzményekről és a várható történésekről.

– fogalmazott a polgármester. Holovits Huba elmondta azt is: nem kell attól tartania Potocskáné Kőrösi Anitának, hogy a lakosok és a turisták nem érik el a partot a jövőben. Ha megépül a kikötő, akkor sem szűnik meg a Nyugati Strand , sőt – húzta alá a városvezető. – A beruházó például vállalta a fövenyes strand kialakítását akkora területen, amekkorát a kikötő elfoglal majd. (A tiltakozók egyik félelme, hogy az érvényben lévő jogszabályok szerint a kikötők 100 méteres körzetében tilos fürdeni, vagyis a kikötő megépülésével megszűnne a strand – a szerk.) Hozzátette: a Nyugati Strand a kikötő megépítésével ingyenessé válik és lebontják a kerítést is, így a jövőben is bárki lejuthat a Balaton-partra. Ráadásul egy új, szebb. modernebb városközpont jön létre.

A beruházó céggel kapcsolatban tett kijelentésekre a polgármester azt mondta: nem a beruházó cég fogja végezni az építkezést, arra majd pályáztatás után biztosan egy megfelelő kapacitással és tapasztalattal rendelkező céget választanak ki.